Kultúra

Pezsgő operaélet

2007-06-15 17:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Megpezsdült a belváros – nemcsak a színház vagy más előadótermek vonzzák a közönséget, az emberek sétálgatnak a főutcán, megtöltik a tereket, ahol délutánonként programokkal várják a szórakozni vágyókat. Csütörtökön az első ifjúsági napon a Fazekas Utcai Általános Iskola tanulói léptek fel a Városház téren, a Kandia közben bükkaljai mesterek tartottak bemutatót, a fesztivál-kocsmában Veszely Ernő tangóharmonikázott.Ami a főprogramokat illeti – két előadást tartott a Nagyszínházban a Bécsi Állami Operaház Balettegyüttese. A társulat ebben az évadban 14 különböző darabot játszott, közöttük Kenneth MacMillan Manonjának felújított változatát. Ezt a balettet adták elő Miskolcon is – a zenét a produkcióhoz, Massenet Manonját a Miskolci Szimfonikus Zenekar tolmácsolta.Élmény volt azt az izraeli szopránt hallgatni, aki a zsinagógában francia dalokat énekelt és a holocaust emlékére kifejezetten a számára írt jiddis dalokat adott elő. Sharon Rostorf-Zamirt többször visszatapsolták és a művésznő jó pár ráadással hálálta meg a közönség szeretetét.– Elárulok egy titkot. Az ortodox zsidóknál a nők egyáltalán nem énekelhetnek. Szerencsére én nem vagyok nagyon vallásos, de még nekem is volt egy kis fura érzésem, amikor arra gondoltam, hogy nő vagyok, és egy zsinagógában énekelek, és örülök, hogy nem volt itt egy rabbi sem. A zsidó nők hangja valami nagyon feminin dolog, és az ortodoxok szerint emiatt beleszerethet egy férfi. Szerintük még a sabbath-vacsora elfogyasztásánál sem énekelhet egy nő a férfiak előtt. Még a modern zsidóság körében is sok olyan női énekes van, aki nem léphet fel férfiak, csak nők előtt. Igazán kár – mesélte az énekesnő.Péntek estére több vonzó koncertet hirdettek az operafesztiválon – a nyári színházban Debussy Pelléas és Melisande című ötfelvonásos operáját játsszák franciául, a nagyszínházban pedig Poulenc: Az emberi hang és Bartók: Kékszakállú herceg vára című operáit adják elő Kovalik Balázs rendezésében.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!