Közélet

„Szeretek festeni, erre születtem” (Pálfalusi Attila - Kondor Béla Képzőművészeti Díj)

2012-05-12 19:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE palfalusi_120425_ja_18.jpg

Részletes, érzékeny, megmunkált, eredeti, a kozmikus világból származó, a mikro- és makrouniverzum egysége. Így jellemzi önmagát és festményeit Pálfalusi Attila, akinek alkotásai különleges színt jelentenek a képzőművészetben. Elsősorban festményei tették ismertté és elismertté, de nem áll távol tőle a szobrászat sem. Ő elsősorban képzőművésznek tartja magát – félévszázados alkotó tevékenységét most Kondor Béla Képzőművészeti Díjjal ismeri el a város.

Pálfalusi Attila alkotásai semmivel sem téveszthetők össze. Kifejezik a mindenséget, az alkotó ösztönösségét, belső világát. Döntően nonfiguratív képeket fest, az akciófestés folyamata során, mint mondta, minden rajta múlik. Ő dönti el, mikor kész egy alkotás. Nem befolyásolja sem a külvilág, sem a figurák, sem egy-egy fotó vagy táj.

A miskolci születésű művész gépészeti tanulmányokat folytatott, amelyben gyermekkori szenvedélye, a rajzolás sokszor segítette. Pálfalusi Attila úgy véli, az alkotás nem jár együtt a magamutogatással. Három évtizedes hallgatás után, a ’90-es évek végén lépett ismét nyilvánosság elé. Festészete az absztrakt expresszionizmus stílusköréhez kapcsolható. A festő 2009-es miskolci önálló kiállítása nagy meglepetés volt a művészeti szakma és a nagyközönség számára. Évtizedes hallgatás után Pálfalusi Attila teljes, kiérlelt, érzelemgazdag, expresszív életművel lépett elő.

palfalusi_120425_ja_4.jpg– Minden alkotó a végállapotra készül. Én azért vonultam el, mert a polgári foglalkozásommal nem volt összeegyeztethető az, hogy művész vagyok. Lebecsülték a művészeket, de sosem törekedtem arra, hogy folyamatosan megmutassam magam. Szeretek festeni, erre születtem. Fiatal koromban általában rajzoltam. Minden alkotó szeretne valami maradandót alkotni, én is erre törekszem. Nem az életem lényeges. Nem kell a munkáimról beszélni, megmutatni, csak létrehozni, az utókornak – emelte ki a képzőművész, aki 1996-ban tért haza Miskolcra családi okokból, s azóta is itt él és dolgozik, teszi mindezt szigorúan a természetben.

Mint azt egy tárlatával kapcsolatos könyvben Szombathy Bálint megfogalmazta, Pálfalusi Attila nem az elszigeteltségből indult, nem volt társtalan, amikor festészetének és plasztikai opusának gyökereit elültette. Ott volt az „ipartervesek” között. Önkéntes száműzetése, magányos alkotása regénybe illő történet.
Pálfalusi Attilát a magyar művészettörténetben elismert, félévszázados alkotó tevékenysége méltóvá teszi a Kondor Béla Képzőművészeti Díjra.

K. J.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-02-20 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!