Közélet

Egészségnap a baptista iskolában

2012-04-14 13:59

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Egészségnapot tartottak április 14-én, szombaton délelőtt a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolában. A rendezvényhez közlekedésbiztonsági előadással, és a veterán Ikarus 620-as jármű bemutatójával csatlakozott a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. is.

Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR-főmunkatársa elmondta, a közlekedési céget április elején kereste meg a korábbi Fazola Henrik Általános Iskola, hogy támogassák az egészségnapi rendezvényüket, ahol az iskola minden osztálya egy-egy csapatot alkotva több helyszínen vetélkedik, feladatokat old meg az egészséges életmóddal kapcsolatban.

– Mivel a rendezvény egyik témája a biztonságos közlekedés, örömmel tettünk eleget a felkérésnek, mondta Csontos Ágnes.   A rendezvényen az MVK Zrt.  az Ikarus 620-as veterán járművel, illetve egy közlekedésbiztonsággal kapcsolatos előadással vesz részt. Az előadás tartalmazta az Edukációs kampányuk során, kilenc iskolában, mintegy 1500 kisdiák számára bemutatott és nagy népszerűségnek örvendő, a miskolci közösségi közlekedéssel kapcsolatos „Kisiskolás oktatás” programját, amit kiegészítettek a Zöld Nyíl fejlesztés aktuális információjával is.

Az előadáson résztvevő alsósok és a veterán járművet megtekintő tanulók Zöld Nyilas ajándékokat kaptak.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2025-07-07 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!