Közélet

Ismét koszorúzott a Miskolczi Pincék Asztaltársasága

2012-03-14 18:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE miskolczi_pincek_koszoruzas_ja_1.jpg

Idén is lerótta kegyeletét a Miskolczi Pincék Asztaltársasága a két gondozásukba vett 48-as hős – Kun Miklós és Poóts András – sírjánál. A koszorúzási ünnepséget ebben az évben március 14-én, délután tartották meg.

A Miskolczi Pincék Asztaltársasága a 9 történelmi pincesort foglalja magába. Két évvel ezelőtt kezdték el a két sírt gondozni az avasi történelmi temetőben, ami eddig elhagyatott volt.

miskolczi_pincek_koszoruzas_ja.jpg

Berta Béla operatív elnök ünnepi beszédében elmondta, kezdeményezésük hagyományteremtő célú volt két évvel ezelőtt, azóta kétszer, március 15-én, illetve október 6-án koszorúzzák meg a sírokat, valamint egész évben magukra vállalják azok rendben tartását, hogy a két hős emlékét megőrizzék a jövő generációknak is.

Kun Miklós egyébként Miskolc főbírája is volt, a 48-as szabadságharc bukása után visszavonult és az Avason bortermeléssel foglalkozott. Poóts Andrásról az asztaltársaság az elmúlt évben kiderítette, császári és királyi huszárhadnagy volt.

miskolczi_pincek_koszoruzas_ja_2.jpg

A koszorúk levétele után, év közben nemzeti színű szalagot kötnek a síremlékre, ezzel is jelezve, hogy nemzetünk hősei nyugszanak ott.

miskolczi_pincek_koszoruzas_ja_3.jpg

Tajthy Ákos
fotó: Juhász Ákos



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2017-08-20 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!