Zöld Nyíl

Márciustól át(sz)állunk, megmutatjuk hogyan! – 2. rész

2012-02-29 21:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mvkmenetrend.jpg

Március 1-jétől, azaz csütörtöktől lép életbe az új közlekedési rend Miskolcon. A változások kevés járatot hagynak érintetlenül, legtöbb helyen járatritkítást, máshol új útvonalat vagy egyéb módosítást jelent, de indulnak új járatok is. Kétrészes cikkünkben városrészenként gyűjtjük össze a módosításokat, praktikus tanácsokat is kínálva.

Mint ismert az MVK Zrt. célja az intézkedéssel, hogy megteremtse a gazdálkodási egyensúlyt, illetve az, hogy a szállítási teljesítményt, az utazási igényekhez igazítsák. A módosításokról szóló előterjesztést eredetileg decemberi ülésén tárgyalta volna Miskolc közgyűlése, ám az arról kiszivárgott híreket követően egyeztetéseket kezdett a közlekedési cég a képviselőkkel és az utasokkal is. Az új menetrendtől éves szinten az MVK 300 millió forintos megtakarítást remél.

A múlt heti – a változásokat beharangozó – sajtótájékoztatón Braun Csaba, a cég marketingosztály-vezetője elmondta, a hálózati változások után nem változik a lefedettség, az ellátási terület, ráadásul bizonyos területeken hosszabb vonalakat hoznak létre, ezáltal átszállás nélküli utazást biztosítanak majd a jelenleginél nagyobb területen.

Hangsúlyozta, az első napokban fokozottan figyelni fogják a közlekedést a városban, és amennyiben szükséges rásegítő járatokat indítanak a problémás szakaszokon, illetve néhány hét elteltével elképzelhető korrekció ott, ahol folyamatos a gond.
–Módosítás viszont a megtakarítás kárára nem lehetséges, tehát amennyiben valahol adunk, úgy máshol kell majd elvenni – mondta Braun Csaba. Az újmenetrend nyárig, a szokásos nyári menetrendváltásig lesz érvényben, a változások az éjszakai járatokat nem érintik.

Jut is marad is?

 
Sorozatunk tegnapi részében a kelet-nyugati tengelyen való közlekedést és Komlóstetőt vettük át. Ezek esetén az útvonal-módosításokat és az összevonásokat vagy lehetett akár még szeretni is (lásd 21-es busz), vagy legalább magyarázni (lásd 1, 1A, a Zöld Nyíl projektben tett vállalások első látható üteme). Utasszámlálási adatokkal  alátámaszthatóan szükséges eleme hálózatnak a főnixként feltámadó régi 12-es, és a csúcsidőszakon kívül és hétvégén közlekedő a 20-as busz léte.

mvk_nyiltnap_6.jpg

Az azonban már kevésbé – vagy egyáltalán nem – magyarázható, hogy ritkábban fog járni busz az Avasra, az Egyetemvárosba, Hejőcsabára, a Hejő parkba (hétvégenként), és hogy romlik az összeköttetés az Avas és az egyetem, az Avas és a Csabai kapu, belváros között, illetve ami és ahol nem romlik, az és ott sem javul, csupán megmarad a jelenlegi szinten. A 35-ös, a 14H-s, és a 12-es járatsűrűsége (ritkasága) éppen olyan érthetetlen sokak számára, mint az, hogy a hétvégén egésznap járó 20-as járatok nem érintik az egyetemet, csupán a kollégiumi megállót.

A következőkben pedig tényszerűen megvizsgáljuk, hogyan lehet majd utazni az adott területen csütörtökről.

Szentpéteri kapu, belváros, Csabai kapu, Egyetemváros, Tapolca

Kezdjük a legegyszerűbbel, Hejőcsabával és a Hejő parkkal! Hétköznap a területen jelentős változás nem lesz, mivel a 14H-s és annak korábban betétjáratává „süllyesztett” 14-es (hiszen hétköznap délután öt után, illetve egész hétvégén 14H-s jár a Farkas Antal utcára is bekanyarodva) menetrendje nem változik. Hétvégén viszont megritkítják, 20 percre nő a buszok követési ideje a vonalon a korábbi 15 helyett.

A nagyobb változás a 2-es,12-es, 22-es buszokat érinti. Hosszú évek után ismét a Repülőtér és az Egyetemváros között fog járni a 12-es autóbusz, és a 22-es csak annak betétjárata lesz, módosuló útvonala miatt ráadásul nem érinti majd a villanyrendőrt sem (mindkét járat ritkábban fog közlekedni, mint 2006-os megszűnése előtt, vagy akár a 22-es jelenleg). A 2-es busz útvonala nem változik, viszont a fent említett vonalak mindegyike csak munkanapokon, akkor is csak napközben fog járni.

mvk_busz_1_ja.jpg

Hétköznap este kilenc után és hétvégén a 20-as busz jár a Repülőtér és Tapolca között, de úgy, hogy betér a Búza térre és megáll a 2-es busz felszállóhelyén, valamint érinti az Egyetemvárosban a kollégiumi és az Olajkutató megállóhelyeket. Mint mondta, mindez munkaszüneti napokon néhány fordulóval több buszt jelent a vonalon Tapolca felé, valamint a 20-as busz közvetlen, átszállás nélküli eljutást biztosít Tapolca, az Egyetemváros, a Búza tér és a Repülőtér közötti szakaszon.

Hétvégén és a későesti órákban tehát a 20-as járattal átszállás nélkül lehet majd közlekedni a Tapolca és az Repülőtér között. Az egyetemre napközben akár a Repülőtértől, vagy a Szentpéteri kapuból is eljuthatunk majd közvetlenül – igaz többet kell majd várni a buszra, mint eddig. Hétvégén pedig az Egyetemi kollégiumi megállóig mehetünk majd a 20-assal, amennyiben levelező szakra adtuk volna a fejünket, kicsit többet kell gyalogolni, de legalább innen tovább mehetünk majd akár Tapolcára is.

A márciusra átnyúló érvényességű 2-es, 12-es, 22-es egyvonalas bérletek érvényességük lejártáig csütörtöktől érvényesek a 20-as buszra is. Március 1-jétől pedig a 2-20, 12-20, 22-20 viszonylatpárokra lehet egyvonalas bérletet venni.   

Avas, Tampere, Bodótető

Érdemes itt is a legkisebb változással kezdeni, ez pedig a 35-ös busz. A viszonylat végállomásai nem változnak, de még éjszakai párja a 35É is megmarad. Lesz viszont hétköznapi, szombati és vasárnapi menetrendje (sűrűbb, ritkább, „mégritkább”), illetve a reggeli csúcsidőt kivéve ritkábban fog járni ez a busz is mindennap.
 
A 31-es járat a jövőben nem jár be az Egyetemvárosba, végállomása az Avas városközpontnál lesz. Ennek megfelelően az egyetemre az Avas II-es ütemből, illetve az egyetemről a Tiszai-pályaudvarra csak átszállással lehet eljutni. Egészen pontosan az egyetemre, vagy 29-es busszal megyünk (és besétálunk a Csermőkei útról, ha csak nem fogjuk ki azt az egy-két járatot ami betér a campusba), vagy 29-es, 32-es autóbusszal a Szentgyörgy utcáig, onnan pedig a 12-es 22-es (hétvégén 20-as, és este) buszokra átszállva.

Az Egyetemvárosból a Tiszaira pedig hétköznap az alábbi módon juthatunk el: a 12-es, 22-es (hétvégén 20-as) járatokkal a Centrumig, onnan a villamosjáratokkal a pályaudvarig, esetleg előbb említett két (három) viszonylag valamelyikével az SZTK rendelőig, onnan pedig a megmaradó 31-essel a Tiszai pályaudvarig.

A márciusra átnyúló, de februárban vásárolt 31-es egyvonalas bérletek csütörtöktől a lejáratig érvényesek a 29-es buszon az Avas városközpont és az Egyetem között, a 32-eseken a városközpont és a Szentgyörgy utca között, illetve a 22-es és 20-as járatokon a Petneházy bérházak és az Egyetem között.

A Tampere városrészbe való eljutás módja nem változik, ugyanaz a busz (38-as) megy majd oda, mint eddig, csupán a menetrendje változik, az újrainduló 34-es buszhoz hangolják. Előbbi járat az Avas városközpont és a Bodótető között közlekedik, igaz csak néhány a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban, indító végállomásra továbbra is az Arany János utcán lesz, és nem is a korábbi „hosszú 34-es” útvonalán jár, hanem az Ifjúság utcán megy majd fel az Avasra, és a Sályi utcán jön le. Mindezen túl, ahogy az utóbbi időben megszokott volt, a 38-asnak továbbra is maradnak járatai, melyek a Bodótetőre járnak majd.

havazas2-120204ml_3.jpg

A napi szinten kilencszer induló 34-es busznak elsősorban az Avas városközpont és az úgynevezett belváros közötti reggeli és délutáni eljutásban lesz nagy szerepe.

A márciusra átnyúló 38-as egyvonalas bérlet csütörtöktől érvényes a 34-es buszokon is, illetve a korábbi 38-38B helyett 34-38 viszonylatpárra lehet majd egyvonalas bérletet váltani.

Cikksorozatunk végére érve fontos még megemlíteni, hogy a tegnap, és ma nem említett járatoknak – igaz ebből van a kevesebb – nem változik most a menetrendje. Ilyen lesz például (a teljesség igénye nélkül), a szirmai 3-as, Lillafüredre közlekedő 5-ös, az ómassai 15-ös, vagy éppen a bükkszentlászlói 68-as autóbusz.

Csütörtök reggeltől munkatársaink figyelni fogják az új közlekedési rend első napját, és tapasztalatainkról, „élményeinkről” beszámolunk.

Tajthy Ákos
fotó: Juhász Ákos



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!