Közélet

Hálaadó szentmise a Betegek Világnapján

2012-02-11 12:13

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Február 11-én tartják a Betegek Világnapját, a lourdes-i Mária-jelenés emléknapján. A B.-A.-Z. Megyei Kórház Isteni Irgalmasság ökumenikus kápolnájában idén Palánki Ferenc püspök, mindszenti plébános mutatott be hálaadó szentmisét ebből az alkalomból. Az eseményre meghívták azokat a papokat is - orvosaikkal együtt -akiket az elmúlt évben ebben a kórházban ápoltak.

betegek-vilagnapja-120211ml_07.jpg
A világnapot azzal is szeretnénk ünnepélyesebbé tenni, hogy közös, hálaadó szent misére invitáljuk a megyei kórház egykori gyógyult betegeit és gyógyítóikat. Ebben az évben a római katolikus egyház lelkészeinek hálaadását szerveztük meg - mondta el Csiba Gábor főigazgató főorvos. Az elmúlt évben a református és az evangélikus egyházak tartottak közös istentiszteletet ezen a napon, a kápolnában. 

betegek-vilagnapja-120211ml_05.jpg
Idén mintegy negyvenen: hívek, papok, egyházi személyek és gyógyítóik fogadták el  Tóth Béla római katolikus kórházlelkész meghívását, a hálaadó szentmisére.

- Azokért a betegekért imádkozunk, akik gyógyulásuk reményében jönnek a kórházba. És azokért az orvosokért, akik testi-lelikeg foglalkoznak a betegekkel - nyilatkozta Tóth Béla.

A megyei kórház kápolnájában tartott szentmise fő celebránsa idén Palánki Ferenc segédpüspök, mindszenti plébános volt.

Mint beszédében fogalmazott, "a betegség, a sok szenvedés, ami ebben a kórházban is, és minden kórházban megtalálható, talán különösen is kell, hogy odafordítson minket Isten felé. És halljuk az evangéliumban is sokszor, hogy oda vitték a betegeket Jézushoz. Nekünk is a betegeket – ha fizikailag nem is – de lélekben oda kell vinni Jézus elé".

- Benedek pápa erre a napra küldött a világnak egy üzenetet és ő is erről beszél. Hogy a hívő ember, aki a hitben él, még ha a szenvedés keresztjét hordozza is, akkor sincs egyedül. Mert vannak olyanok: orvosok, ápolók, hozzátartozók, akik vállalják azt a szolgálatot, hogy mellé állnak a kereszthordozónak - hangoztatta Palánki Ferenc. A segédpüspök beszédében arról is szólt, hogy csak összefogással lehet az erőket megmozdítani, és segíteni azoknak, akik szenvednek, vagy bajban vannak. Bár a betegségnek vannak korlátai, de a szeretetet, a reményt és a hitet ez nem zúzhatja össze – tette hozzá.
betegek-vilagnapja-120211ml_13.jpg

Február 11-ét II. János Pál pápa kezdeményezésére nyilvánították a Betegek Világnapjává, 1992-ben. Annak emlékére, hogy a francia Pireneusok lábánál, Lourdes-ban rőzsegyűjtés közben egy barlangnál 1858. február 11-én látomása volt Bernadett Soubirous-nak, az akkor 14 éve beteges, szegény sorsú kislánynak. A látomások ismétlődtek, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt.A jelenések helyén 1864-ben templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott.

Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. A megemlékezések célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését.” A templomokban február 11-én csoportosan kiszolgáltatják a szentséget azoknak, akik előzőleg kérik azt.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!