Közélet

Különleges oltárral gazdagodik a minorita templom

2011-08-15 16:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE oltarkeszites_110815_vcs_3.jpg

Augusztus 20-án avatják fel és szentelik meg a minorita templomban azt az oltárt, amely ma még csak fadarabok halmaza egy asztalosműhelyben. Az oltár több szempontból is egyedi és különleges lesz ugyanis az országban mindenképpen, de talán a világon is először kerül oltárra II. János Pál pápa képe, emellett egy új, eddig teljesen ismeretlen ikonográfiai egység jelenik majd meg az oltáron.

Egy hármas oltár készül a Minorita templomba, amelynek magassága az 5 métert is eléri majd, ezért darabokban szállítják új otthonába, ahol 16-17 ember szereli össze. Középen az Irgalmas Jézus képe, jobbján II. János Pál pápa, balján pedig Szent Fausztyna képmása lesz látható.
Az Isteni Irgalmasság tiszteletét a lengyel Fausztyna nővér terjesztette el a katolikus világban, s őt az irgalmasság pápája, a szintén lengyel származású II. János Pál avatta szentté. A templom plébánosának, Bogdán atyának pedig szintén van lengyel kötődése, így az oltár elkészülése többszörösen is logikusnak mondható.

Oltárt azonban nem készítenek minden nap, hiszen a hívek számára ez jelképezi az örökséget, az előző nemzedéket, most azonban a minorita templomba járók is minden bizonnyal örülnek majd az új oltárnak.
– Adódott, hogy az oltárt a János Pál kép helyén állítsuk, szemben a Szent József-oltárral. Az, csakúgy, mint a többi kápolna oltára, a XIX. század elején készült klasszicista stílusban, bár a templomban vannak barokk berendezések is, mégis a barokkot tiszteletben tartó klasszicista stílusban készül az új oltár, megtartva ezzel a klasszicista hangulatot, illetve a főoltárt tervező Menner-féle megoldást is – mondta Szunyogh László, az oltárt tervezője. – Az oltáron a kereszt egyértelműen sehol nem jelenik meg, de a képek csoportja görög, az aranyozott négyzetek latin keresztet idéznek. Számmisztikájában a hármas, hetes számok dominálnak, ahol valamit három egyenlő részre kellett osztani, ott végtelen számra jött ki a rész – tette hozzá a tervező.

Az oltár Szlovákiából származó tölgyfából készül el, ám vázát fenyőfából állították össze, hogy mozdítható legyen. – A tölgyfa a nemességet fejezi ki. Előnye, hogy időtálló, de nehezen munkálható, mégis a legnemesebb fafajta a tölgy. Az oltárkészítés nem profilunk, ugyan 4-5 havonta van egy egyházi felkérés, ám oltárt most készítünk először – hangsúlyozta Tóth Gábor az asztalos műhely vezetője. Hozzátette, hogy az előkészítési, tervezési munkák sokkal tovább tartottak, körülbelül 2 hónapot vettek igénybe, ám az oltár elkészítésére ennek az időnek a fele is elég.– Négy ember dolgozik folyamatosan az oltár elkészítésénél, ám a templomban 16-17 fős lesz majd, mert az összeállítása nagyobb feladat lesz – mondta Tóth Gábor. – Minden termék egyedi, amit készítünk. Ugyan ma még csupán faanyag, ám érezzük az oltár jelentőségét, megvan benne a plusz dolog – tette hozzá a műhely vezetője. Az oltár egyébként nem megszentelt fából készül, így oltári mivoltát, magasztosabb küldetését majd csak augusztus 20-án nyeri el, amikor megszentelik, felavatják a minorita templomban.

oltarterv.jpg
A felépítésében hagyományos fali oltár, talapzat-asztallal, képlábazattal (benne szentségtartóval), képmezővel és záró koronával rendelkezik majd, és benne helyezkedik el Szent Faustyna ereklyéje, illetve a templomból már felvették a kapcsolatot annak érdekében, hogy eredeti II. János Pál pápa ereklye is kerülhessen az oltárba.

Az oltárt augusztus 20-án a 18 órakor kezdődő szentmisén szenteli majd meg Jan Zajac krakkói segédpüspök atya, az Isteni Irgalmasság Bazilikájának igazgatója.

Kiss J.
Fotó: Végh Cs.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!