Közélet

Felszentelték a KDNP miskolci székházát

2011-06-09 10:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kdnp_110608_ja_7.jpg

Felszentelték és megáldották szerdán a történelmi egyházak képviselői a Kereszténydemokrata Néppárt miskolci székházát. Az épületet dr. Varga Lászlóról, a földszinti tanácstermet pedig dr. Isépy Tamásról nevezték el.


Dr. Varga László a Kereszténydemokrata Néppárt egyik alapítója, már az 1947-es választásokon bejutott a parlamentbe – mondta el Molnár Péter, a KDNP miskolci elnöke. – Sokat küzdött a kereszténydemokráciáért, nagyon nagy tisztelettel tekintünk rá, ő volt az egyik, aki 1989-ben újjáalakította pártunkat. Az elmúlt évben ünnepségekkel, az életéről készült filmmel, színdarabokkal emlékeztek születésének századik évfordulójára. Már tavaly eldöntöttük, hogy róla nevezzük el a székházunkat, az ünnepélyes felszentelésre azonban most kerül sor, abból az alkalomból, hogy nálunk tartja ülését a Kereszténydemokrata Néppárt megyei nagyválasztmánya, Semjén Zsolt pártelnök részvételével.

kdnp_110608_ja_13.jpg

A székház földszinti tanácsterme egy másik KDNP-s politikus, dr. Isépy Tamás nevét viseli. Molnár Péter elmondása szerint neki is komoly szerepe volt abban, hogy ma még létezik Magyarországon kereszténydemokrácia. Miskolcon végezte iskoláit, innen indult ügyvédi pályája, itt választották országgyűlési képviselővé is. Nyughelye is itt van a városban, a Szent Anna temetőben, s úgy gondolták, méltó lesz, ha olyan módon is ápolják az emlékét, hogy róla nevezik el a tanácstermet.
 
kdnp_110608_ja_24.jpg

A történelmi egyházak részéről Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi (evangélikus) Mikolai Vince (római katolikus), Gulybán Tibor (görög katolikus) és Szabó Sándor (református) lelkipásztorok vettek rész a székház megáldásában. A névadók életútját méltatta Sója Szabolcs, a KDNP B.-A.-Z megyei, és Molnár Péter, a párt miskolci elnöke is.

Sz. S.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!