Közélet

Avas Szálló: az eltakarása is bonyodalmas

2011-02-08 16:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE avasszaluj2.jpg

Közel egy éve bontották el az Avas Szállót takaró állványzatrendszert. Az egyébként átépítés alatt álló, egykor szebb napokat is megélt műemlék állapota régóta borzolja a kedélyeket Miskolcon, ráadásul még most sem nagyon tudja senki megmondani, mikor fejezhetik be az épületet. A minap.hu annak járt utána, van-e rá mód, hogy legalább átmenetileg eltakarják az egykori szálloda épületét.

avasszaluj1.jpg– Ha az önkormányzatnak van erre terve, s a város közgyűlése által alkotott rendeletek lehetővé teszik, nincs akadálya – mondta el kérdésünkre Paszternák István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodájának vezetője. Az örökségvédelem, mint hatóság nem tudja siettetni a munkálatokat, hiszen senki számára nem tilos "megállni" építkezés közben.

Márpedig az Avas Szállót hivatalosan átépítik, a munkákat a tulajdonos Multicasa-Consulting Ingatlanforgalmazási és Befektetési Kft. megkezdte, és jelenleg – a hivatalos álláspont szerint – azokat csupán szünetelteti. A felújítást bármikor folytathatná, hiszen a cég a rekonstrukció elvégzéséhez szükséges érvényes építési engedélyekkel a mai napig rendelkezik. Az már más kérdés, hogy a 2,3 milliárd forintosra tervezett felújítás korábban megakadt, mivel a kivitelezés során eltértek az engedélyezett tervektől. – Az építető ugyan nyújtott be módosítási kérelmet, ám ezt a KÖH csak részben fogadta el. Bizonyos kérdésekben nem engedhetnek, így például az épület nem lehet magasabb, mint azt a város rendezési terve előírja – hangsúlyozta Paszternák István. A Multicasa a döntés ellen fellebbezett, az eljárás jelenleg is tart. Paszternák István véleménye szerint a tulajdonosnak nem sok esélye van a másodfokon eljáró budapesti hivatalnál sem, hiszen ha a város rendezési terve előír egy bizonyos magasságot, attól semmilyen szín alatt eltérni nem lehet (ugyanez igaz, bármilyen más paraméterre, melyről a rendezési terv rendelkezik).

Egyelőre helyreállítható
Az örökségvédelem nyomon követi, hogyan változik az Avas Szálló állapota, és most még abban az állapotban van, amikor maradandó károk nélkül helyre lehetne állítani a műemlék épületet. – Hiába van róla leesve több díszítőelem, és csúnya az ablaknélküli hulló vakolatú épület, ez még nem azt jelenti, hogy ne lehetne helyreállítani a műemléket – mondta Paszternák István. Hozzátette: magánemberként sajnálja, ami a szállóval történt, a sajnálat azonban nem államigazgatási kategória.

avasszal1.jpg

– A Kulturális Örökségvédelmi Irodának csak akkor lenne lehetősége kötelezni a tulajdonost a helyreállításra, amennyiben úgy értékelné, hogy a félbemaradt munkák miatt a műemlék visszafordíthatatlan károsodást szenved el, erről azonban jelenleg nincsen szó – hangsúlyozta az irodavezető.

Minden megnehezít az elérhetetlen cég
Ötletek vannak a polgármesteri hivatalban Avas Szálló, eltakarására, azonban a helyzet Dobos Tímea szóvivő szerint sem egyszerű. Mint mondta mivel magántulajdonú cég végzi a beruházást az építési területre csak a beruházó engedélyével lehet bemenni, és ott bármit csinálni. A tulajdonos azonban az utóbbi időben háromszor változtatta meg a székhelyét, az pedig 2008 áprilisában és 2010 januárjában is végrehajtást rendelt el ellenük, az miskolci önkormányzat számára pedig jelenleg elérhetetlen.

Ez pedig megnehezítené a helyzetet akkor is, ha időközben az épület olyan állapotba kerülne, hogy a beavatkozás, vagyis az azonnali helyreállítás szükségessé válik. Ilyen esetben ugyanis ha ez nem történik meg azután sem, hogy kötelezték a munkákra, eljárási bírságot szabhatnak ki, amelynek felső értékhatára 250 millió forint. Sőt mivel az államnak kötelessége megóvni védett műemlékeit, végső soron saját maga is orvosolhatja a problémát, majd a költségeket megpróbálhatja behajtani a felelősön, vagyis jelen esetben az elérhetetlenné vált Multicasa-Consulting Ingatlanforgalmazási és Befektetési Kft.-n.

Tajthy Á.

Fotó: Mocsári L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2011-02-12 19:13

    Bartolini

    Olaszországban láttam, egy-egy műemléképület homlokzati felújításakor olyan "védőhálót" húznak ki az állványzatra, amin nem cégek reklámoznak, vagy egyszerű szúnyogháló kinézetű, hanem mint egy díszlet, dekoratív, szép épületnek látszó képet tartalma [ tovább ... ]
  • 2011-02-09 09:43

    simi

    Nagyon jó ez az egymásra mutogatás.Ha a beruházót elérni sem lehet, akkor kérdéses, hogy tényleg komolyak-e a szándékai.Paszternák sajnálkozása meg nagyon szánalmas.Mindenki mossa a kezét és megy az egymásra mutogatás.Az, hogy közben tönkremegy a vár [ tovább ... ]

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!