Kultúra
Miskolci Páholy: A tizedes meg a többiek
2008-03-28 17:23
A humoré lesz a főszerep a március 29-i Páholy-partin a Miskolci Nemzeti Színházban. A tizedes meg a többiek című komédiát követő esten az előadás szereplői egy-egy „katonatörténetet” mesélnek el, a ’40-es évek édes-bús dalait és vicceit pedig Regős Zsolt karnagy közreműködésével Fandl Ferenc, Homonai István, Molnár Sándor Tamás, Seres Ildikó, Szegedi Dezső és Varga Andrea színművészek idézik fel a nagyérdeműnek.A rendezvényre nyílik meg Zámbó Kornél festőművész a Rákosi korszak emlékfoszlányait megörökítő Volt egyszer egy kommunizmus című kiállítása, amely április 24-ég várja a látogatókat.A jelenlévőknek Zemlényi Attila, a Szoba Kiadó vezetője mutatja be a nemrég megjelent Ismeretlen katona című, magyar írók katonatörténetiből álló kötetet.A rendezvény díszvendége Morber Ferenc nyugalmazott altábornagy, műsorvezető-házigazdája Fodor János lesz.Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.