Közélet
Összehoznák a generációkat
2010-09-30 16:11
Az idősek világnapja alkalmából tartott bejárást a miskolci Őszi Napsugár Otthonban Soltész Miklós államtitkár, dr. Kriza Ákos polgármesterjelölt, és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, akik a generációk összehozására, és a családi kötelékek fontosságára hívták fel a figyelmet.
Soltész Miklós államtitkár a helyszínen elmondta: szemléletváltásra van szükség az időskori politikában, hiszen a társadalomnak szüksége van arra a tudásra, amit az idősek felhalmoztak. Elmondása szerint fontos, hogy a nyugdíjasokat is a családok s a társadalom részének tekintsük, és semmiféleképpen sem eltartottaknak.Az államtitkár arról is beszélt, szeretnék továbbra is fenntartani a gáz- és távhő támogatást, aminek időpontját most december 31-ig tolták ki. A szociális segítség nélkül ugyanis 960,000 háztartásban keletkezhetnek komoly anyagi és megélhetési problémák, legfőképpen ott, ahol az idősebb emberek élnek. Beszédében kiemelte azt is: az elmúlt időszakban drasztikusan fel kellett lépni az illegálisan működő idős otthonokkal szemben, annak érdekében, hogy a szépkorúak valóban színvonalas és megbízható ellátásban részesüljenek, ha úgy döntenek, beköltöznek egy ilyen intézetbe. A családtámogatási rendszert is meg kell erősíteni, be kell vonni a fiatalokat az idősebbek életébe, annak érdekében, hogy kölcsönösen segíteni tudjanak egymásnak.
Dr. Kriza Ákos polgármesterjelölt véleménye szerint egy rendkívül felgyorsult világban élünk, ahol nagy előny a gyors információáramlás. A fiatalok az új technikák (internet, telefon) használata révén előnybe kerültek a szépkorúakkal szemben, de ez nem nevezhető bölcsességnek, hiszen hiányzik a sokéves tapasztalat. Ezen a ponton találkozik a két generáció, hiszen így egymástól sok értékes információt tanulhatnak meg. A polgármesterjelölt saját gyermekkori emlékeiről is beszélt, kifejtve, mennyire hasznos volt, amikor a nagyszülők be tudtak segíteni a háztartásba. Az eseményen a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai is jelen voltak, akik már évek óta foglalkoznak az idősek ápolásával. Elmondásuk szerint számtalan dolgot tanultak tőlük, s a továbbiakban is szeretnének részt venni a szépkorúak segítésében.
Vajtó László
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.