Közélet
Hatala lehet az új, országos rendőrfőkapitány
2010-06-28 12:16
Bár hivatalos bejelentés még nem volt, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának napirendje arra utal, Pintér Sándor belügyminiszter Hatala Józsefet javasolja új országos rendőrfőkapitánynak.
Az Országgyűlés honlapján megtalálható bizottsági meghívókból kiderül: a kedden összeülő honvédelmi bizottság egyetlen napirendi pontja: Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány-jelölt kinevezés előtti meghallgatása.Bár hivatalosan még nem jelentették be, hogy Bencze Józsefnek távoznia kell a posztjáról, és Hatala József vezeti majd az országos rendőrfőkapitányságot, a kitűzött bizottsági meghallgatásból ez egyértelműnek tűnik.Bencze József vasárnap, a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségének végén sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a távozásáról szóló híreket. A hadtörténeti múzeum épületéből kifelé jövet a távozását firtató újságírói kérdésre Bencze József úgy reagált: "miniszter úr tudja megmondani". Arra, hogy mit mondott neki Pintér Sándor belügyminiszter, úgy válaszolt: "az egyelőre a mi kettőnk titka".
A Népszabadság úgy tudja, az Országos Rendőr-főkapitányságtól Bencze József mellett távozik Házi István bűnügyi és Samu István közbiztonsági főigazgató is. A bűnügyi főigazgatói tisztségre Petőfi Attila dandártábornok, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója az esélyes, míg Papp Károly dandártábornok, a Készenléti Rendőrség parancsnoka a közbiztonsági főigazgatói poszt várományosa.
Sajtóértesülések szerint valószínűleg távozik posztjáról Tóth Gábor vezérőrnagy, Budapest mostani főkapitánya is, akit Tóth Tamás ezredes, jelenlegi V. kerületi kapitány válthat. Bodnár Zsolt dandártábornok, a BRFK bűnügyi vezetőjének utóda a lap szerint Fülöp Valter, a XII. kerület jelenlegi kapitánya lehet, és változás várható több megyei rendőr-főkapitányság vezetésében is.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.