Közélet
Elbúcsúztak a várostól
2010-06-24 14:20
Szerdán este tartották hagyományos városi ballagásukat, a szalamandert a Miskolci Egyetem végzősei. A selmeci hagyományoknak megfelelően elbúcsúztak a várostól, amely évekig otthonuk volt.
A valétáló bányász-, kohász-, gépész-, jogász-, gazdász-, bölcsész-, egészségügyi és zenészhallgatók a Városház tértől a Petőfi térig vonultak, ahol átvették tisztségüket az új valétaelnökök. A záróvizsgák és szakdolgozatok védése után a szalamanderrel hivatalosan is véget értek az egyetemi évek a végzősök számára.A Városház téren Káli Sándor, Miskolc város polgármestere beszédében köszönetet mondott azoknak a diákoknak, akik részt vettek az árvízi védekezésben. A beszédeket követően a diákok úgynevezett bursch-nótákat énekelve haladtak végig a főutcán, az utca egyik szélétől a másikig haladva, innen kapta a menet a szalamander elnevezést.
Selmecbányán és utódintézményeiben is minden évben megrendezik a fáklyás felvonulást, amely az egyetemtől vett búcsút jelképezi. Az idei fáklyás ballagás a Petőfi téren ért véget, ahol a végzősök elénekelték a karok himnuszait és átadták a zászlókat.
Fotók ITT!
Póczos N.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.