Közélet
„Megölöm azt, aki beteszi a lábát a portámra!”
2010-06-23 17:17
Meggyűlik a baja a nagyavasi pincetulajdonosoknak az egyre nagyobb számú beköltözőkkel, az elszaporodó betörésekkel, fakivágásokkal, szemeteléssel, garázdasággal. A pincetulajdonosok Cseh László önkormányzati képviselőhöz fordultak, aki a megfelelő hivatalok és szervek segítségével próbál rendet teremteni a városrészben.
Az Avasi Borút Egyesület levélben kért segítséget a polgármestertől, a rendőrkapitánytól és az önkormányzati képviselőtől, attól tartanak ugyanis, hogy a város történelmi területén egy „második Lyukó” alakulhat ki. Ugyanis az elmúlt időszakban nagyon felszaporodtak a lopások és a betörések, gyakorlatilag visznek mindent a tolvajok, ami mozdítható, van olyan borház, amelyet megbontottak, majd egyszerűen széthordtak téglánként. A levélben az is szerepel, hogy több, sokgyerekes család költözött be a területre, akik rendszeresen inzultálják a pincetulajdonosokat, olyan eset is volt már, hogy nekitámadtak az autónak a kezük ügyébe kerülő husángokkal. Az egyesület nem szeretné, ha megismétlődne a Nagyavason az olaszliszkai eset.
Panelt, vidéket hátrahagyva
Cseh László szerint kétféle beköltöző jelent meg a hegyoldalon, egyik részük az avasi lakását hátrahagyva költözik be pincébe, másik részük pedig vidékről érkezik. Egy részük azt állítja, vendégségbe érkezett, van, aki bérleti szerződéssel próbálja bizonyítani, hogy albérlő, és olyan is, aki azt állítja, megvette az ingatlant. A tulajdonosokat azonban sok esetben meg sem lehet találni, a papírokról pedig nem bizonyítható, hogy eredetiek-e.
Megszokott nagyavasi helyzetkép.
Éppen ezért a képviselő a megfelelő szervekhez – hatósági osztály, ÁNTSZ, rendőrség, közterület-felügyelet – fordult, hogy vizsgálják ki, valóban jogszerűen tartózkodnak-e a családok az ingatlanokban. Ha még így is van, kérdéses, hogy megoldott-e a csatorna- elvezetés, szemétszállítás, higiéniás körülmények, megfelelnek-e az életkörülmények a korábban közgyűlés által elfogadott lakcímbejelentési szabályozásnak és Együttélési Kódexnek.
Eladó a fél hegyoldal
A rendőrség máris lépett, és kutyás járőrpárt irányított a területre, ami – látva a Nagyavason uralkodó állapotokat – igencsak elkelt. Rombolás, szemét, betörések nyoma mindenhol. Az indulatok nagyon feszültek, nem mentesek az etnikai felhangtól sem. Ottjártunkkor is zajos szóváltás alakult ki régi, és új pincetulajdonosok között, melynek során egyikük ordítva közölte: „megölöm azt, aki beteszi a lábát a portámra! Agyonverem, mint egy kutyát!”
Elszabadult indulatok.
Nem mindenki ilyen harcias azonban, minden második, – egykor szebb napokat látott – borházon ott virít az „eladó” tábla. Aki tud, inkább szabadulna az ingatlanjától. Van olyan, nevét nem vállaló pincetulajdonos, aki nem is meri megközelíteni a házát, mióta a szomszédjába beköltözött egy népes család, akik szeméttárolónak tartják a telkét, és nemes egyszerűséggel átdobálják a használt pelenkát, és mindent mást, az összes ablakát bedobták, és többször meg is fenyegették.
Szállás és bor adott
Kiss Ernő borász letörten mutatja a takaros borházát, ő egy éjszakai sorozatba került bele, amikor négy szomszédos házat törtek fel, az övé volt a második a sorban. Az egyik ablakról erővágóval vágták le a rácsot, és azon keresztül jutottak be, a pincelejárat lakatja pedig már nem volt nagy akadály. Aztán vittek mindent, ami mozdítható, a rendszeresen versenyeken is zsűriző borász mutogatja is az elismeréseit, díjait, ezeket legalább nem vitték el, nem törték el, csak ledobálták a földre. Most „atombiztos” rács került az ablakra, de Kiss Ernő azt mondja, ő is feladja. Ha talál olyan embert, aki hajlandó erre pincét venni, ő is eladja.
Ezt a rácsot talán már nem vágják le...
Valamit tehát lépni kell a Nagyavason, ahogy a pincetulajdonosok mondják, itt jól érzik a beköltözők magukat, van minden, ha pedig betörnek egy pincébe, még a bor is megvan a dajdajozáshoz.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.