Közélet
Adomány a GYEK-nek
2010-05-07 15:19
Több mint háromszáz gyermekjátékot kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központja egy pénzügyi vállalattól.
A játékszereket a cég miskolci irodájának dolgozói gyűjtötték össze az elmúlt három hónap alatt, hogy ezzel is segítsék a központban kezelt gyerekek gyógyulását. Mintegy tízezer fekvő, és több mint kétszázezer járóbeteg fordul meg évente a Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában, a gyerekek egy része az intézmény játszóházában tölti a kezelések közötti időt. Csütörtökön babák, plüssállatok, autók és még számtalan játék közül válogathattak a kicsik. A pénzügyi vállalat 2009-ben indította el az úgynevezett Őrangyal Programot a dolgozók kezdeményezésére, melynek során az ország számos gyermekintézményének gyűjtenek és adományoznak játékokat a cég munkatársai.A központ vezetője szerint: a gyerekek nagyon örülnek a játékoknak, hiszen ezek segítenek abban, hogy ha csak néhány percre is, de feledtessék betegségüket. Mint Sólyom Enikő elmondta: a pénzügyi zrt. már nem először támogatta az intézményt. Az intézetvezető szerint a játékok amellett, hogy megnyugvást nyújtanak a Gyermekegészségügyi Központban kezelt betegeknek, segítik gyorsabb gyógyulásukat is.
Fotók itt!
Miskolc Televízió
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.