Közélet
A hó az úr az utakon
2010-01-30 16:51
A tartós hóesés fennakadásokat okoz a miskolci tömegközlekedésben, de több baleset történt a mai nap folyamán az M3-as autópályán is.
Az MVK Zrt. diszpécserének tájékoztatása szerint az Avasra közlekedő buszok menetidejében nagyobb késésekkel – 10-15-20 perc – kell számolni. Egyes buszjáratok megálltak, mert nem tudtak tovább közlekedni – a mentés folyamatban van. Akadt, ahol le kellett szállítani az utasokat, majd percek múlva tudott csak elindulni az autóbusz. Szintén az Avas városrészen több gépkocsi keresztbe állt a csúszós út miatt.A Bábonyi-bércen és Komlóstetőn is késésekre lehet számítani, de elakadásokról ezeken a területeken még nem érkezett jelentés.
Reggel 9 óra tájékán két, az M3-as autópályán történt balesetről is beszámolt az Útinform.
A százas kilométerkőnél utoléréses baleset történt a jobb oldalon, míg a 110-esnél egy személyautó a szalagkorlátnak ütközött a sztráda bal oldalán.
Délután három óra után az autópálya balján egy személyautó szintén a szalagkorlátnak csapódott, így a belső sáv ismét le van zárva.
A főbb utak Miskolcon és környékén sónedvesek, míg a mellékutak latyakosak, téli útviszonyok uralkodnak. Az intenzív havazás mellett a hőmérséklet mínusz egy-két Celsius fok.
A meteorológusok szerint éjszaka sem áll el a havazás, az ország középső részére piros riasztást adott ki az OMSZ.
Fotók itt!
Soós P.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.