Egészség

  • 2010-05-01 12:05 Sikerrel pályázott a MISEK

    Sikeres volt a MISEK Kft. pályázata, a csaknem ötmilliárd forintos támogatásnak köszönhetően egy új tömböt alakítanak ki a kórház területén, a hozzá kapcsolódó épületeket pedig felújítják. Ezzel gyorsabb és hatékonyabb lesz a betegellátás az egészségügyi intézményben.

  • 2010-04-30 13:06 Életmentő pont lett a rendőr szakközép

    Életmentő Pontot adtak át a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában pénteken délelőtt. Az Egészségügyi Minisztérium tavalyi évben meghirdetett pályázatán nyert félautomata defibrillátort helyezték el az iskola portáján.

  • 2010-04-29 15:11 Rusnya királyfik - békaismereti túra

    Szeretettel vár minden érdeklődőt az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága 2010. május 1.-én, Aggtelekre egy egész napos programra, amelyen az odalátogatók megismerkedhetnek az ottt honos élőlények életével.

  • 2010-04-29 12:12 Akciónap Encsen

    A Holocén Természetvédelmi Egyesület „Tudatos vásárlói és fogyasztói magatartás kialakításán keresztül a lakossági hulladék csökkentése halmozottan hátrányos helyzetű térségekben” c. KEOP pályázatának következő programjára május 6-án 10-16 óra között kerül sor Encsen, a piactéren.

  • 2010-04-28 14:48 Permetezés, kártevő-irtás Miskolcon

    Április 28. és május 4-e között, esőmentes napokon végzik Miskolcon, a Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai a közterületi vadgesztenyefák aknázómoly elleni permetezését. A földi szúnyoglárva és bérházi rágcsálóirtás ugyancsak megkezdődött már.

  • 2010-04-26 16:06 Véget ért a Tisza-tó Bike Fest

    Nem csalódott az, aki április 24-25-én, a tavasz első igazi napsütéses hétvégéjén kihajtott Tiszafüredre, az első Tisza-tó Bike Fest-re. A két napban valódi örömtekerésben volt része a fesztivál vendégeinek, számtalan formában (tandemkerékpáron, erőmű biciklin, bérelt túrakerékpáron, BMX-en vagy fabiciklin) taposhattak a bringapedálba.

  • 2010-04-26 15:37 Speciális infarktus megelőzési mód

    Egy idén közzétett kutatás adatai szerint azoknál a férfiaknál, akik heti kettőnél ritkábban élnek nemi életet másfélszer nagyobb a rizikója a szívbetegségnek. A meglepő megoldást friss tudományos adatok támasztják alá.

  • 2010-04-26 09:29 Tavasszal ébrednek a rovarok is

    Ahogy a tél elmúltával ébred a természet, úgy nő körülöttünk a rovarok száma is. A kullancsok, hangyák, méhek és darazsak egyre gyakrabban okoznak kellemetlen perceket, akár mennyire is igyekszünk elkerülni a csípéseket.

  • 2010-04-25 21:07 Együtt a mellrák nélküli jövőért

    Az elmúlt héten Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke bejelentette a mellrák elleni egységes uniós fellépést szorgalmazó írásbeli nyilatkozat nyilvántartásba vételét. A Liz Lyanne brit liberális képviselő által kezdeményezett nyilatkozatot dr. Gurmai Zita, az MSZP európai parlamenti képviselője is aláírta.

  • 2010-04-25 15:32 Újabb áldozatot szedett a H1N1

    Az Országos Epidemiológiai Központ influenzával kapcsolatos tájékoztatója szerint a 15. héten is voltak megbetegedések, sőt egy haláleset is.

  • 2010-04-22 13:08 Természetvédelmi kitüntetések

    A Föld napja a világ környezet- és természetvédő társadalmának egyik legjelentősebb eseménye, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a világ környezetpusztító tendenciája megváltoztatható, a természet megóvása és a társadalmi fejlődés megfér egymás mellett.

  • 2010-04-21 16:01 Költözik az ápolási osztály

    Összevonták a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és a Diósgyőri Kórház ápolási osztályait, így a két egység ezentúl a Vasgyárban, az egykori traumatológiai osztály – majd szülészet-nőgyógyászat – helyén működik az ötödik és hatodik emeleten.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-11 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!