Bulvár
-
2010-02-24 07:53 Mai horoszkóp
Kos (3.21 - 4.19)Lehetőséged adódik arra, hogy ambícióidat végre megvalósítsd. Munkatársaid és feletteseid kimondottan vevők lesznek az ötleteidre. A jutalom azonban még kicsit váratni fog magára.
-
2010-02-23 22:27 Rajtaütöttek az álbrókereken
Február 23-án 10 órától a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársai házkutatást hajtanak végre egy budapesti brókercég Bajcsy-Zsilinszky úti irodájában.
-
2010-02-23 19:57 Ütöttek, majd felborították az autót
Ma délelőtt fogták el a székesfehérvári nyomozók és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Alba Bevetési Alosztályának kommandósai azt a három férfit, akik február 14-én hajnalban minden előzmény nélkül letörték egy Daewoo Matiz ablaktörlőjét, majd amikor a benne ülők egyike kérdőre vonta őket, őt megverték, míg az autó kerekeit kiszúrták. A társuknak segíteni akaró másik két sértettet visszatuszkolták a kocsiba és a benne lévőkkel együtt, felborították. A három elkövetőt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság őrizetbe vette.
-
2010-02-23 16:21 Falopáshoz használták a hóláncos cabriot
A kazincbarcikai Balázs-völgyben foglalták le a rendőrök azt a falopáshoz átalakított és használt autót, ami cabrio létére hólánccal is fel volt szerelve.
-
2010-02-23 14:54 Kilenc nap alatt ítélet
Egy közelmúltban ittas járművezetésen Miskolcon tetten ért személyt tegnap a bíróság pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra ítélt. A tettenérés és a bírósági ítélet között mindössze kilenc nap telt el.
-
2010-02-23 12:49 Utolérték a kifulladt tolvajt
Egy saját bevallása szerint „kóborló életmódot folytató” férfit járókelők értek be, miután ellopott egy táskát Múcsonyban.
-
2010-02-23 10:57 Tyúkól riasztóval, és az ellopott borotvahab
A rendőrség számára minden ügy fontos, vannak olyan bűncselekmények is, amelyek valamiért különlegesek. A rendőrség azonban a megmosolyogtató esetekben is komolyan nyomoz.
-
2010-02-23 09:48 Betörőt fogtak a vámosok
Egy zsáknyi cigarettát lopott az egyik dubicsányi kisboltból az a férfi, akit vasárnap éjszaka fogtak el a vámosok. A mélységi ellenőrző csoport járőrei a tolvajt megbilincselték, majd értesítették a rendőröket.
-
2010-02-22 15:52 Megfejtenék a világegyetem keletkezését
Újraindítják a napokban a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét.
-
2010-02-22 12:32 A mentősöket is megtámadta
-
2010-02-22 09:00 Harc a vízzel
A hétvégén kedvezett az időjárás a hóolvadásnak, és mellette jelentős mennyiségű eső is esett Miskolcon és környezetében. A víz több helyen gondot okozott.
-
2010-02-22 08:52 Gázpalack is robbant a tűzben
Miskolc TV mai műsora
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!