Belföld

  • 2014-08-24 11:13 Defektes csempész, ötmilliós fogás

    Közel ötmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy sonkádi férfi autójában szombaton - közölte honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

  • 2014-08-24 10:37 Rendkívüli ülés a 3-as metró miatt

    A 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatokról - a BKV Zrt. felkéréséről a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására, valamint a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről - is dönthet a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén. Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett, pénteki keltezésű előterjesztésben az áll: a héten megszületett határozat értelmében a kormány támogatja a metróvonal felújítását, a lehetőségek közül a járműpark felújítása mellett foglalt állást és engedélyezi az ehhez szükséges hitelfelvételt.

  • 2014-08-24 10:05 Embercsempészeket fogott a magyar rendőrség

    A magyarországi rendőrségi ügyeletre péntek este érkezett egy lakossági bejelentés, hogy az M1-es autópályán, egy Ausztria irányába közlekedő kisbusz migránsokat szállít. Az autópálya járőrei a hegyeshalmi határátkelőhöz hajtottak, hogy a járművet ellenőrizzék, de a forgalmi viszonyok miatt nem tudták volna biztonságosan megállítani a furgont, ezért azt a rendőrök szolgálati gépkocsijukkal a határon át követték, és értesítették osztrák kollégáikat.

  • 2014-08-24 09:30 Kórházba vitték Hende Csabát

    Vesekő-problémákkal kellett kórházba vinni szombaton Szombathelyről Hende Csabát. Erről maga a honvédelmi miniszter számolt be vasárnap délelőtt Facebook-oldalán. Szombat délután a Nyugat.hu internetes oldalon közölték, hogy Hende Csabát rohammentővel vitték be a szombathelyi Markusovszky kórházba.

  • 2014-08-24 08:58 Kidőlt egy ház fala az esőzések miatt

    Kidőlt egy lakóház hátsó fala Bében a heves esőzések miatt, más ingatlanokat pedig homokzsákokkal védenek a településen, illetve Adásztevelen - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

  • 2014-08-24 08:35 Kutyák támadtak a kislányokra

    A Komárom megyei Neszmélyen egy családi háznál két kutya szombat este megtámadott három kislányt, egyiküket súlyos arcsérülésekkel vitték kórházba - mondta el a mentőszolgálat regionális orvos igazgatója az MTI-nek.

  • 2014-08-24 08:03 Halálra gázoltak egy férfit Tompa külterületén

    A helyszínen meghalt egy 52 éves férfi, akit elütött egy autó az 53-as úton Tompa külterületén szombat este - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

  • 2014-08-23 21:20 A kormány megvédi az Erzsébet-programot

    A magyar kormány eltökélt abban, hogy megvédje az étkezési utalványok új rendszerét - reagált Kurucz Éva kormányszóvivő arra, hogy a francia Sodexo cég amerikai választott bíróságon perli a magyar államot.

  • 2014-08-23 21:01 Elrajtolt a Formula Student Hungary

    Elkezdődött a négynapos őrület Győrben: elrajtolt a Formula Student Hungary 2014-es megmérettetése. Az első napon Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is szerepelt a meghívott vendégek között, aki egy rövid prezentáció erejéig bemutatta Miskolcot, illetve beszámolt a város járműipari térségi szerepéről.

  • 2014-08-23 11:22 Nyomtatják az ajánlásgyűjtő íveket, hétfőtől kezdődhet az aláírásgyűjtés

    Már nyomtatják a választási irodák az ajánlóíveket, amelyeken a választók jelölteket ajánlhatnak az októberi helyi önkormányzati és nemzetiségi választásra. A jelöltek és jelölőszervezetek hétfőtől kaphatják meg az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az önkormányzati képviselők októberi választására az aláírásgyűjtés.

  • 2014-08-23 08:20 Elutasította a bíróság az első devizahiteles banki keresetet

    Elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, a kereshetőségi jog hiányára hivatkozva. Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet egyoldalú hitelszerződés-módosításai.

  • 2014-08-22 21:24 A Kenó nyerőszámai

    A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az augusztus 22-i Kenó-játékban a következő számokat sorsolták:

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!