Belföld

Elutasította a bíróság az első devizahiteles banki keresetet

2014-08-23 08:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, a kereshetőségi jog hiányára hivatkozva. Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet egyoldalú hitelszerződés-módosításai.

A bíró rámutatott: a felperes a keresetében és a tárgyaláson egyaránt egyedileg megtárgyalt szerződéses rendelkezésekről beszélt, nem pedig általános szerződési feltételekről (ászf), így a keresetet el kellett utasítani. A törvény ugyanis általános szerződési feltételek vizsgálatát teszi lehetővé.
Kiemelte: a bíróság így (a kereshetőségi jog hiányában) azt már nem is vizsgálta, hogy a törvényben előírt feltételeknek megfeleltek-e a felperes takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításai. Az ászf és az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel között az a különbség, hogy előbbi a pénzintézet - jelen esetben a takarékszövetkezet - saját sablonja, okirata, amelynek kialakításában a fogyasztó nem vett részt - ismertette.

A takarékszövetkezet a perben elsődlegesen azt indítványozta, hogy a bíróság függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz, ugyanis álláspontja szerint a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, a bíróság azonban ezzel nem értett egyet. Az ítélet indoklásában az hangzott el, hogy az ügyben nem indokolt az Ab-hoz fordulni, mert nem sérültek az alkotmányos jogok. Hozzátették: bizonyos gazdasági, szociális, társadalmi helyzetek esetén lehetősége van a jogalkotónak, hogy folyamatban lévő vagy már lezárt jogviszonyokba beavatkozzon.

A bíróság ítéletében kötelezte takarékszövetkezetet, hogy 15 napon belül fizessen meg bruttó 464 ezer forint perköltséget az alperes magyar államnak.
A takarékszövetkezet jogi képviselője az ítélethirdetést követően újságírók előtt azt mondta, miután a kereshetőségi jog hiánya miatt utasította el a bíróság a keresetet, feltehetően nem fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen.

Szakértők szerint az első banki devizahiteles ítéletből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, ebből még nem következik, hogy a többi keresetet is el fogja utasítani a bíróság, hiszen jelen perben például nem is vizsgálhatták az egyoldalú szerződésmódosítás törvényben meghatározott feltételeinek teljesülését, így többek között az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a tételes meghatározás, átláthatóság és felmondhatóság elvének való megfelelést.

A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet által indított pert jövő hétfőn a K&H Bank keresetének tárgyalása követi. Az első tárgyalásokat hasonló perek sora követi, mivel a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében, a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított.
A perekben arról a kérdésről kell dönteni, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései. (A törvény nem csak a devizahitelekre, de a forinthitelekre is vonatkozik.)

A július 26-án hatályba lépett törvény szerint a keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25, hétfő.
Mintegy 400 pénzintézet van Magyarországon, szakértők szerint hozzávetőleg másfélszáz perre lehet számítani.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!