Helyi hírek

  • 2007-08-10 17:38 Közös akció Tapolcán

    A rendőrség, a határőrség, a polgárőrök, a közterület-fenntartók és a fogyasztó- védelem munkatársai vettek részt azon az ellenőrző körúton, amelyet minden évben többször, a város kiemelt területein hajtanak végre. A közbiztonságot és a lakosok érdekeit szolgáló összehangolt fellépést ezúttal Tapolcán tartották. Az összehangolt ellenőrző akcióban ezúttal is azok a hatóságok vettek részt, akik a lakosság és az idelátogató pihenni, kikapcsolódni vágyók érdekeit képviselik – tudtuk meg azon akció szervezőitől, akik most Tapolcán végeztek átfogó ellenőrzéseket.

  • 2007-08-10 17:18 Ismét működik a nefrológiai központ

    Néhány hónapos megszakítás után ismét van fekvőbeteg ellátás a nefrológiai központban. Az intézmény most 15 ágyon tudja fogadni a térség betegeit, de a remények szerint hamarosan ennek dupláját használhatják majd. Április elseje óta nem fogadott betegeket a megyei kórház területén működő veseállomás fekvőbeteg részlege. Az egészségügyi tárca finanszírozás nélkül a megyei kórház feladatkörébe sorolta az ellátást. Négy hónapon át a sürgős eseteket a gasztroenteorológián látták el, de Debrecenbe is irányítottak át betegeket. Hosszú huza-vona után sikerült részleges megállapodásra jutni.

  • 2007-08-10 15:29 Űrtábor Miskolcon és Bükkszentkereszten

    Űrkutatással és űrkutatási technológiákkal ismerkedhetnek meg a 14. magyar űrtábor résztvevői. Az elméleti képzések a Miskolci Egyetemen, a látványos kísérletek pedig Bükkszentkereszten zajlanak egy héten át. Űrkonferencia, űrtechnikával foglalkozó cég laboratóriumában tett látogatás, víz alatti szerelési gyakorlatok, az űrhajók kilövését szimbolizáló vízirakéta- verseny. Mindezek részesei lehetnek a 14. magyar űrtábor résztvevőire. Az augusztus 8-tól 15-ig tartó programoknak Miskolc és környéke ad otthont. A programok közül talán a legérdekesebb a már említett vízirakéta-kísérlet, melyet Bükkszentkereszten hajtottak végre.

  • 2007-08-10 14:52 Kilencvenéves a Fáy

    Jubileumi évébe lépett a miskolci Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola. Idén ünnepli fennállásának kilencvenedik évfordulóját.Az intézmény a tanévet már Gergelyné Bobák Katalin vezetésével kezdi. Az új igazgatónő korábban a városházán dolgozott a közoktatási osztályvezető főtanácsosaként, pályázat útján nyerte el új megbízatását. Mérnök-tanári és közgazdasági végzettségét, az önkormányzatnál szerzett tudását és tapasztalatait szeretné kamatoztatni az iskola élén.– Óriási megtiszteltetés elnyerni egy ilyen – országosan is elismert – intézmény irányítását – mondja. – A jó hírnév alapjait már évekkel ezelőtt lerakták az iskola kiváló tanárai, korábbi vezetői, akik folyamatosan követték a gazdaság változásait, nyitottak voltak az új módszerekre, és azokat beépítették a tananyagba. Ez az innovatív magatartás még csak most válik országos szintű gyakorlattá – sorolja. Az eredmény nem maradt el: az itt tanuló közel nyolcszáz diák 70-80%-át veszik fel valamely felsőoktatási intézménybe. Az igazgatónő azonban tudja, sok még a megoldásra váró feladat, bár az iskola fő profilja, a gazdasági szakképzés kilencven éve változatlan. Három osztály tanulói négyéves közgazdasági alapképzésben részesülnek, egy osztály két tanítási nyelvű (magyar–angol, magyar–francia), egy pedig nyelvi előkészítő (angol, német) és informatikai képzést kap. Utóbbi két osztály ötéves képzésben vesz részt. A közismereti tantárgyak oktatása is magas színvonalú.– A kéttannyelvű képzéssel az iskola megfelel az európai uniós elvárásoknak, a munkaerőpiacon is jelentősen megnőttek diákjaink elhelyezkedési esélyei. Nem szeretnénk azonban itt megállni – hangsúlyozza az igazgatónő. – Nappali tagozaton OKJ-s képzéseket indítunk saját tanulóink és más iskolákban érettségizett diákok számára: pénzügyi és számviteli; igazgatási; vállalkozási ügyintéző; ügyintéző titkár és ügyviteli szakügyintéző-titkárságvezető szakágakban. A piaci igényekhez igazodva esti tagozaton a felnőttképzésbe is belevágunk. (Az érdeklődők a képzésekre augusztus 15-ig még jelentkezhetnek az intézménynél.)Az iskola szoros együttműködést alakított ki a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karával a felsőfokú akkreditált szakképzésben, és képzési lehetőséget kívánnak biztosítani a munkanélküliek, fogyatékkal élők számára is. – Nagyot álmodtunk – mosolyodik el –, szellemi alkotóműhellyé szeretnénk válni. Olyan előadókat, szakembereket, szülőket, művészeket tervezünk bevonni az iskola életébe, akik hitelesen tájékoztathatják diákjainkat az intézmény falain túli életről, olyan cégeket megnyerni, amelyek lehetőséget biztosíthatnak az itt megszerzett tudás gyakorlására.Kovács J.

  • 2007-08-10 14:40 Összefogással a munkanélküliség ellen

    Együttes próbálja kezelni az Észak-magyarországi Régió jelentős munkanélküliségét több szervezet, a munkaügyi központ, a felnőtt- és szakképzéssel foglalkozó állami és magánintézmények, valamint a megyei iparkamara. Mindez azért nagyon fontos, mert ma már csak versenyképes tudás birtokában tudnak elhelyezkedni a munkavállalók.A munkanélküliséget csak akkor tudják sikeresen kezelni, ha összehangolják a piaci szereplők igényeit, és a szakképzők feladatait úgy, hogy a tanuló felnőttek versenyképes tudást szerezzenek, illetve a képzők alternatívát nyújtsanak az élethosszig tartó tanulás megvalósítására. A Miskolci Egyetem mint a régió legnagyobb tudásközpontja felelősséggel dolgozik az élethosszig tartó tanulás népszerűsítésén. A gazdaság igényei jól prognosztizálhatók: hiszen elég pontosan megmondható, milyen szakmákban van kereslet munkavállalók iránt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jellemzően a fém- és építőipari, gépipari, valamint szerelő szakmák köre keresett. Az iskolarendszerben lévő döntéshozóknak azt javasolják, hogy lehetőség szerint ezeken a területeken, ezekben a hiányszakmákban indítsanak képzéseket. Ezzel összefüggésben ma már az iskolaszerkezetet, és a képzési palettát rugalmassá kell tenni, hiszen az igények folyamatosan változnak, új profilú vállalkozások alakulnak, így változik a sikeres szakmák köre. Szükséges egy társadalmi szemléletváltás is, amely felértékeli ezeket a tudásokat, noha a szülők körében nem túl népszerűek.M. B. L.

  • 2007-08-10 13:21 Pótfelvételi a miskolci gazdászokhoz

    Pótjelentkezést hirdet a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara. Azok jelentkezését várja az egyetem, akik 2007-ben nem jelentkeztek, vagy akik a 2007-ben nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Az a jelentkező vehető fel, aki ugyanazon szakon munkarendben a július 25-én megállapított ponthatárt elérte. Alapképzésben gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi gazdálkodás szakon, felsőfokú továbbképzésben informatikai statisztikus és gazdasági tervező szakon, valamint kiegészítő képzésben gazdálkodási (egyetemi) szakon indít pótfelvételit levelező tagozaton, költségtérítéses finanszírozási formában a Miskolci Egyetem. Nappali tagozaton, szintén költségtérítéses formában jelentkezhetnek a pótfelvételizők informatikai statisztikus és gazdasági tervező szakon felsőfokú szakképzésre, valamint gazdálkodási szakon kiegészítő képzésre. Ezeken a szakokon végzett hallgatók alkalmassá válnak gazdasági társaságok és intézmények körében – kellő gyakorlat megszerzése után – specifikált vezetői munkakörök betöltésére.A pótjelentkezéshez alapszak (BA) esetén be kell nyújtani a felvételi lapot, a befizetett felvételi eljárási csekket, az elutasító határozatot (amennyiben a 2007-es évben jelentkezett felsőoktatási intézménybe és nem nyert felvételt) és érettségi bizonyítványt. Amennyiben nem is kísérelt meg felvételit tenni idén a pótfelvételire jelentkező, abban az esetben érettségi bizonyítvány, középiskolai bizonyítvány másolata, valamint többletpontot igazoló dokumentumok szükségesek.Felsőfokú szakképzés esetén az érettségi bizonyítványra és középiskolai bizonyítvány másolatára, valamint a többletpontot igazoló dokumentumokra van szükség, kiegészítő képzés esetén pedig a főiskolai közgazdász oklevélre és minimum általános középfokú C típusú nyelvvizsgára.Amennyiben a szükséges papírokat magával hozza a pótfelvitelire jelentkező, jelentkezését akár helyben is elintézheti a Dékáni Hivatalban hétköznapokon délután 2 óráig.A felvételi lap beérkezési határideje: augusztus 13.További információ a 46/565-190-es telefonszámon kérhető.

  • 2007-08-09 18:11 Kigyulladt egy büfé Lillafüreden

    Zárlat miatt gyulladt ki egy büfé konyhája csütörtökön délelőtt Miskolc-Lillafüreden. A miskolci tűzoltóság tájékoztatása szerint a kisvasút állomása mellett lévő, 5x4,5 méter alapterületű büfé konyhájában a berendezési tárgyak, tűzhely és hűtő égett. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a lángok a konyhából nem terjedtek át a zsindelyes tetőszerkezetre és a szomszédos épületekre. Személyi sérülés nem történt.

  • 2007-08-09 13:55 Felgyújtottak egy panelt

    Felgyújtotta egy miskolci panelépület lépcsőházát egy ismeretlen, aki gyúlékony anyagot locsolt szét, majd meggyújtotta. Sérültjei nincsenek az esetnek. A szerda esti gyújtogatás nyomán hatalmas füst keletkezett, ami a négyemeletes panelházban nagy riadalmat keltett, ugyanis ezekben az épületekben a lépcsőház az egyetlen menekülési út egy esetleges tűz esetén. A tűzoltók kiérkezéséig egy hazatérő lakó megfékezte a lángokat, így komolyabb beavatkozásra nem volt szükség. A megyei rendőr-főkapitányság közveszélyokozás bűntette miatt indított nyomozást az ügyben.

  • 2007-08-08 17:35 Zöld út a villamosnak és az elkerülő útnak

    A miskolci villamos-projekttel együtt több mint 1000 milliárd forint értékű út- és közlekedés-fejlesztési beruházásról döntött ma a kormány – ebből 600 milliárd forint az uniós forrás. Közlekedésfejlesztés címén több mint harmincmilliárdnyi fejlesztési pénzhez juthat Miskolc, amelyből a város villamoshálózatát és járműparkját újítanák meg. Budapesten bejelentették, a nyertes települések tömegközlekedésének fejlesztése mellett 440 milliárd forintot útfejlesztésre és építésre, 375 milliárd forintot pedig vasútfejlesztésre fordítanak. A támogatásoknak köszönhetően idén és jövőre országszerte csaknem 70 beruházás indulhat el. A teljes, hivatalos listát a támogatott projektekről és a keretösszegekről csütörtökön hozzák nyilvánosságra.

  • 2007-08-08 15:48 Szobor Latabár Endrének

    Mellszobrot állítanak a színészdinasztiát alapító Latabár Endrének a Miskolci Nemzeti Színház előtti szoborparkban. Varga Éva szobrászművész alkotását a szeptember 3-i évadnyitó társulati ülésen leplezik le - tájékoztatott Eszenyi Miklós, a miskolci Polgármesteri Hivatal Kulturális és Vendégforgalmi Osztályának főtanácsosa. A Kiskunhalason 1811-ben született és Miskolcon 1873-ben elhunyt énekes-színész, színigazgató, fordító, színészdinasztia-alapító Latabár Endre volt az, aki 1857-ben társulatával felavatta az újjáépített miskolci színházat, s az igazgatója lett.

  • 2007-08-08 15:26 Pótfelvételik az egyetemen

    Érdemes böngészniük a Miskolci Egyetem honlapját azoknak a fiataloknak, akik nem jelentkeztek az idén felsőoktatási intézménybe, vagy jelentkeztek, de nem nyertek felvételt. A honlapon található pótfelvételi-lehetőségek ugyanis állandóan frissülnek, mivel az Oktatási és Kulturális Minisztérium még a napokban is változtathat a keretszámokon. A Miskolci Egyetemen a meghirdetett szakok iránt nagyobb az érdeklődés, mint tavaly. Körülbelül 1500-1800 jelentkezőt tudnak még fölvenni a pótfelvételi alkalmával. A plusz ötven államilag finanszírozott helynek különösen örülnek, a gépipari szakasszisztens-képzés ugyanis jó kiugrási lehetőség lehet az állás nélkül maradt pedagógusok számára is. A felsőoktatási reform lehetővé teszi azt is, hogy a legjobban tanuló, költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók az első év után átmehessenek államilag finanszírozott képzésre.

  • 2007-08-08 15:18 Sikeres a közös razzia

    Sikeres a jegyellenőrök és rendőrök közös munkája a miskolci villamosokon, autóbuszokon, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. kimutatásai szerint egyre kevesebb a bliccelő utas. Mint ismeretes, az MVK Zrt. jegyellenőreit július elejétől egyenruhás rendőrök kísérik és segítik a munkájukban. A társaság tájékoztatása szerint az eddigi tapasztalatok kedvezőek, már most látható, hogy a hatékony fellépésnek köszönhetően jelentősen mérséklődni fog Miskolcon az a több millió forintos, kieső bevétel, amelyet eddig a bliccelők okoztak.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!