Helyi hírek
Összefogással a munkanélküliség ellen
2007-08-10 14:40
Együttes próbálja kezelni az Észak-magyarországi Régió jelentős munkanélküliségét több szervezet, a munkaügyi központ, a felnőtt- és szakképzéssel foglalkozó állami és magánintézmények, valamint a megyei iparkamara. Mindez azért nagyon fontos, mert ma már csak versenyképes tudás birtokában tudnak elhelyezkedni a munkavállalók.A munkanélküliséget csak akkor tudják sikeresen kezelni, ha összehangolják a piaci szereplők igényeit, és a szakképzők feladatait úgy, hogy a tanuló felnőttek versenyképes tudást szerezzenek, illetve a képzők alternatívát nyújtsanak az élethosszig tartó tanulás megvalósítására. A Miskolci Egyetem mint a régió legnagyobb tudásközpontja felelősséggel dolgozik az élethosszig tartó tanulás népszerűsítésén.A gazdaság igényei jól prognosztizálhatók: hiszen elég pontosan megmondható, milyen szakmákban van kereslet munkavállalók iránt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jellemzően a fém- és építőipari, gépipari, valamint szerelő szakmák köre keresett. Az iskolarendszerben lévő döntéshozóknak azt javasolják, hogy lehetőség szerint ezeken a területeken, ezekben a hiányszakmákban indítsanak képzéseket. Ezzel összefüggésben ma már az iskolaszerkezetet, és a képzési palettát rugalmassá kell tenni, hiszen az igények folyamatosan változnak, új profilú vállalkozások alakulnak, így változik a sikeres szakmák köre. Szükséges egy társadalmi szemléletváltás is, amely felértékeli ezeket a tudásokat, noha a szülők körében nem túl népszerűek.M. B. L.Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.