Közlekedés

  • 2010-07-27 09:24 Befagyasztják az autópályaépítéseket?

    Hegmanné Nemes Sára, a fejlesztési minisztérium államtitkára úgy nyilatkozott, a jelenlegi rendszerben nem épül tovább autópálya, helyette a leromlott közúhálózatot fejlesztenék. Az eddigi konstrukció szerint épült autópályák, úgy látják, veszteségesek voltak az államnak.

  • 2010-07-27 09:16 Gázolt a vonat

    A helyszínen meghalt az a férfi, akit Tatabánya és Tata között gázolt el egy vonat kedden reggel - közölte Tamási Andrea, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.

  • 2010-07-26 08:26 Heten haltak meg az utakon

    A hétvégén (pénteken, szombaton és vasárnap) összesen 405 közúti közlekedési baleset történt. Ebből 7 halálos kimenetelű volt, 61 súlyos, 108 könnyű sérüléssel végződött.

  • 2010-07-25 15:07 Teljes lezárás az M3-ason

    Baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M3-as autópálya 82. kilométerénél, Gyöngyös-kelet csomópont közelében Nyíregyháza felé.

  • 2010-07-23 21:29 LÁEV: Rövidített útvonal, de menetrend szerint

    Mint arról korábban beszámoltunk, a Szinva és a Garadna áradása súlyos károkat okozott a LÁEV-nek is. A kisvonatok június 12. óta folyamatosan járnak, ám a helyreállításig jóval rövidített útvonalon.

  • 2010-07-23 21:09 Közlekedési információk a hétvégén útrakelőknek

    Jelenleg 200 helyen folynak közúti munkálatok az országos közúti hálózaton tájékoztatja lapunkon keresztül is az útra indulókat az Országos Rendőr-főkapitányság.

  • 2010-07-23 15:08 Közvetlen kapcsolat az M0-ás és az M3-as sztrádák közt

    Július 26-án nyitják meg a forgalom számára az M31-es autópályát. Az új sztráda összeköttetést teremt Gödöllő térségében az M0-ás útgyűrű és az M3-as autópálya között.

  • 2010-07-22 18:07 Betonelem gyalulta le a Skoda sofőrjét

    Életét vesztette annak a személygépkocsinak a vezetője, amelyre menet közben egy több tonnás betonelem zuhant csütörtökön délelőtt a 81-es főúton.

  • 2010-07-22 11:56 Személyautóval ütközött egy vonat

    Személyautóval ütközött egy vonat Sopronnál, a baleset miatt teljes a pályazár – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel.

  • 2010-07-22 10:59 Két személyautó csapódott a szalagkorlátnak

    Két személyautó is szalagkorlátnak csapódott az M6-os autópályán szerdán éjszaka.

  • 2010-07-22 08:37 Fokozott ellenőrzések szárazföldön és vízen

    A Tisza tavi Közbiztonsági Koordinációs Bizottság célkitűzéseinek megfelelően végzi tevékenységét a Tisza tó régiójában. Az összefogás hatékonynak bizonyult. A szinte állandó közterületi jelenlét érezteti hatását. A bekövetkezett bűncselekmények jellemzően vagyon elleni jogsértések, („strandlopások, gépkocsi feltörések, nyaralókba történő betörés) melyek legnagyobb hányadában megállapítható a sértetti felelőtlenség. 

  • 2010-07-21 21:40 Lezárult a vizsgálat a tavaly kigyulladt 3-as busz ügyében

    Lezárta a nyomozást a tavaly kigyulladt, és részben kiégett Neoplan típusú autóbusszal kapcsolatban az MVK Zrt. A másik harmincnégy ilyen típusú autóbuszt is átvizsgálták.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!