Közlekedés
Befagyasztják az autópályaépítéseket?
2010-07-27 09:24
Hegmanné Nemes Sára, a fejlesztési minisztérium államtitkára úgy nyilatkozott, a jelenlegi rendszerben nem épül tovább autópálya, helyette a leromlott közúhálózatot fejlesztenék. Az eddigi konstrukció szerint épült autópályák, úgy látják, veszteségesek voltak az államnak.
A már elkezdett projekteket és a már befejezetteket úgy műszakilag, mint pénzügyi szempontból felülvizsgálják, a nemrég átadott M6-ossal kezdik, amelynek a burkolata a májusi esőzések idején beszakadt.
A Közlekedéstudmányi Intézet munkatársa szerint már elég autópálya épült, inkább a közösségi közlekedésre kellene átszoktatni az autósok egy részét.
„A növekedés ütemének csökkentése az egyetlen lehetőség arra, hogy hosszú távon ne kelljen leaszfaltozni Budapest fél környékét, ami nyilván nem cél, és azok a beruházások, amiket terveztek hosszú távon, azok kielégítsék ezeket az igényeket” – fogalmazott Albert Gábor, az intézet tagozatvezetője.
A fejlesztési tárca átvilágítása legalább fél évig eltart, addig biztosan nem épül tovább egy autópálya sem.
Szilágyi András, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint 60-80 olyan autópálya projekt van még, amit már előkészítettek, vagy már építik. Például az M0-s körgyűrű egy részét már fel kellene újítani, közben viszont építenék tovább.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.