MiNap Online

„Szárnyakat adunk vágyainak” – ígérte a Malév vagy 10-15 évvel ezelőtt. És mi éltünk a lehetőséggel, repültünk önfeledten „görögbe, olaszba, törökbe”, még azon az áron is, hogy olykor OTP-kölcsönt kellett felvenni az utazáshoz. Kit érdekelt, hogy milyen keserves lesz a törlesztés, amikor 40-50 évesen bár, de megvalósíthattuk gyerekkori álmainkat, s a Balcsitól eljutottunk a Földközi-tengerig, vagy annál is tovább, egészen a mesebeli Afrikáig.
Oly jó volt fáról enni Mikulás bácsi csemegéit, a narancsot, fügét, datolyát, banánt és fakultatív sivatagi kiránduláson P. Howard légiósaként tevegelni. Bár nem ízlett túlságosan, befaltuk a tenger gyümölcseit: polipot, kagylót, csigát, s akinek még szafarira is futotta, szétnézhetett azon a tájon, ahol serdülőkorának legendás hősei, Kittenberger Kálmán, valamint gróf Széchenyi Zsigmond vadászott oroszlánra, orrszarvúra.
E sok csodához leginkább csak szárnyakon lehetett eljutni. A repülés pedig önmagában is nagy kaland. Ezért hallgattuk sok évig megbabonázva az idősebb miskolciakat, amikor arról meséltek, hogy az ötvenes években a város (füves) repülőterén is landoltak utasszállító gépek. Igaz, nem nagy távolságra lehetett elröppenni velük, legfeljebb Budapestig vagy Debrecenig, de abban az időben ennyi is hihetetlen élménynek számított. Hisz megeshetett az is, hogy az utas – tudtán kívül – egy fedélzeten utazott a híres, sőt hírhedett Repülős Gizivel, akiről azt suttogták, hogy egy-egy sikeres betörés után légi úton hagyta el a tetthelyet.
De nem részletezem tovább a repülés gyönyöreit, mert még azt hiszik, hogy valamelyik utazási iroda vagy légitársaság titkos megbízottja vagyok. Pedig csupán az az öröm tör fel belőlem gejzírként, amit az utóbbi idő legszenzációsabb híre keltett benne. Ugye sejtik, mire gondolok? Természetesen arra, hogy egy hihetetlenül előnyös megállapodás eredményeképpen Miskolc is résztulajdonosává vált a mezőkövesdi reptérnek. Lelki szemeimmel már látom, amint rövid autózás után, a közeli Kövesden csekkolok, majd tüdőre szíva a jól ismert záptojás-szagot felsóhajtok: hát ezt is megéltem.
No persze ahhoz, hogy tényleg megéljem, nem árt áttérni a kocogásra és a kalóriaszegény táplálkozásra, mert az átépítés, beüzemelés nem megy egyik napról a másikra. De nehogy kedvünket szegje a várakozás. Hisz a jó dolgokra bizony általában várni kell. Különösen a mi honunkban, ahol a vágyak, csakis a vágyak járnak szárnyakon.

Bekes Dezső