MiNap Online

Nagyon szerencsés kezdeményezés kitüntetéseket átadni a város napján, több szempontból is. Egyrészt a kiemelkedő teljesítmények nyilván elismerést érdemelnek, másrészt pedig, a helyi közélet egy-egy értékes szegmensének felvillantásával, a díjazottak személyén keresztül ez lefordítja, emberközelbe hozza azt a lokálpatrióta ünnepet, amely egyike a legfontosabb helyi rendezvényeknek.

A miénkhez hasonló történelmű országokban nagyon meg kell kínlódni, hogy igazából a helyükre kerüljenek múltunk darabkái. Szűkebb és tágabb értelemben is nehéz megszabadulni az úgynevezett „szakaszos” történelem-szemlélettől. Attól, hogy az aktuális viszonyoknak, politikai széljárásnak megfelelően, mindig csupán a múlt egy-egy szakasza kerüljön reflektorfénybe. Ami bizony nem könnyíti meg ünnepeink értelmezését sem.

Arról, ahogyan a történelmünket kezeljük, nekem mindig egy háborús emlékmű jut eszembe. Abban a laktanyában állt, ahol annak idején valameddig a katonai szolgálatomat töltöttem, s helyi szokásnak számított, hogy ha valamelyik alakulattal ki akartak szúrni, kirendelték: tisztogassa meg az emlékmű egy-egy részletét. Körömreszelővel és fogkefével.

A fogkefés alakulatok, fizikális lehetőségeiknél fogva, nyilván hol ezt, hol azt a részét tudták ilyen módon kifényesíteni a bronzból öntött vitéznek – az egészet viszont soha. Így előfordult, hogy szegénynek a két füle meg a bal csizmája úgy ragyogott, mint Salamon főzőnövénye, a többit pedig sötét rozsda borította. Valahogy így vagyunk a történelmünkkel is, évtizedek, de talán már évszázadok óta.

A lakosság széles rétegei igazából Miskolcon is nagyon keveset tudnak a település századokra visszamenő, komplex történeti múltjáról - az ország más részein élők pedig még annyit sem. Ma is kísért az "ipari örökség", hiszen jó néhány évtizeden át, kimondva, kimondatlanul, gyakorlatilag ez – és csak ez - jelentette a város történetét. Ha nem is sikerült akkoriban „a múltat végképp eltörölni” Miskolcon, kétségkívül jelentős eredményeket értek el ezen a területen a szocializmus évtizedeiben.

Ma is azt a miliőt árasztják a lakótelepek, számtalan középület, köztér, az enyésző voltukban még nyomasztóbb, egykori iparterületek. Lelkes lokálpatrióták jó ideje mindent elkövetnek, hogy árnyalják ezt az „iparvárosi” képet, de hatalmas lemaradást kell behozniuk. Az időtávlatokat, lehetőségeket tekintve pedig nekik is csupán fogkefék állnak a rendelkezésükre, hogy kifényesítsék a darabkáit a város igazi múltjának. Ezért is fontos minden olyan civil produktum, polgári teljesítmény - és ezek elismerése - amelyek erősíthetik a helyi identitást. Minden ilyen teljesítmény a várost gyarapítja, s ha a város gyarapodik, az itt élők is gyarapodnak - kultúrában, szellemben, tudásban - és persze egyáltalán nem utolsó sorban, miskolci kötődésben.