MiNap Online

A költészet napja olyan kellene, hogy legyen számunkra, mint amikor a szántóvető ember kicsit megpihen a napi munkája közben. Leül egy kőre, szemlélődik, figyeli a madarak röptét, a felhők járását – pár percre eltöpreng, elmélkedik. Lehet persze, hogy a kő nem túl kényelmes.
Madarakból sincs már annyi, mint régen, s néha viharos felhők árnyékolják a látóhatárt. Fülünkbe csengenek József Attila sorai:

„E világon ha ütsz tanyát, / hétszer szűljön meg az anyád! Egyszer szűljön égő házban, / egyszer jeges áradásban, / egyszer bolondok házában, egyszer hajló, szép búzában, / egyszer kongó kolostorban, / egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy? / A hetedik te magad légy!”

Te magad légy. Nem túl sokat foglalkozunk vele manapság, milyen tükröt tart a világ és az emberek elé a költészet – mondjuk meg őszintén, a fiatalok jelentős része már magát a fogalmat sem nagyon tudja értelmezni. Megenni, meginni nem lehet, a körülményes, cirkalmas fogalmazás uncsi és idegesítő, a „chat” és az „sms” generációja akkor sem nagyon értené, mit akar kifejezni, ha egyáltalán érdekelné.
De hát, sajnos nem is nagyon érdekli. Felgyorsult, racionális világ veszi körül őket, különc emberek bonyolult gondolatait olvasgatni, értelmezgetni pedig tényleg nem valami gyors műfaj – nem „buli” – és nem is tesz a mai értelemben különösebben versenyképessé.

„Ha költenél s van rá költség, / azt a verset heten költsék. Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt, / egy, ki eget mér és bólint, / egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe, / egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, – / a hetedik te magad légy.”

Te magad légy. Mindeközben nem akarjuk tudomásul venni, hogy a minket körülvevő világban, napi konfliktusaink nagy részét az okozza, hogy nem tudunk ember módjára viselkedni. Kommersz, bizarr magatartásmintákat másolunk – úgynevezett „sztárok”-tól, vacak, de annál népszerűbb filmecskékből – aztán amikor egy-egy valóságshow-ban esetleg meglátjuk, hogyan is élünk, kommunikálunk valójában, röhögünk nagyokat. A saját hülyeségünkön.
Amikor nem a Költő moralitása formálja a beszédünket, világlátásunkat, hanem Győzikéé.

Ellenség ha elődbe áll, / hét legyen, kit előtalál. Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját, / egy, ki népet ingyen oktat, egy, kit úszni vízbe dobtak, /
egy, ki magva erdőségnek, egy, kit őse bőgve védett! csellel, gánccsal mind nem elég, – a hetedik te magad légy!

Te magad légy. A költészet lényegét megszokott fogalmainkkal nem mindig lehet behatárolni, minősíteni – de talán nem is szükséges.
Oktatni, terjeszteni viszont szükséges lenne. Nagyon széles körben, kortól, nemtől, társadalmi osztálytól függetlenül. Szubjektív elemezgetés, magyarázgatás nélkül, hagyva, hogy a Költő sorai mindenkiből azt váltsák ki, amit kiváltanak. Mert mindenkiből kiváltanak valamit, s erre a valamire nagyon nagy szükség van – lenne – a mai világban.

„S ha mindez volt, ahogy írva, / hét emberként szállj a sírba. Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap, / egy, ki elvet üres edényt, / egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva, / egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy! / A hetedik te magad légy.”

Te magad légy.