A 71 évvel ezelőtt, 1943 januárjában a Don-kanyarban szinte teljesen elpusztított 2. magyar hadsereg katonáira emlékezünk. Olyan eseménye ez történelmünknek, amelyről hosszú évtizedeken át nem tudhattuk meg az igazat sem az iskolában, sem a nyilvánosság fórumain. Szorosan összefügg ez magának Trianonnak az elhallgatásával, illetve félreértelmezésével. Ha a trianoni országvesztésről nem lehet beszélni, pontosabban, a történelem egy megtörtént, lezárt eseményének kell tekinteni, amely ráadásul a mi hibánkból szükségszerűen következett be, akkor persze a Don-kanyart is csak bűnnek, Horthy Miklós egyik bűnének lehet beállítani.
A történelem azonban nem magától értetődő, örök érvényű események, úgynevezett tények lineáris egymásra következése, ahogy még ma is tanuljuk az iskolában, és legfőképpen a történelem nem elmúlt, már nem is létező dolog, amellyel már csak a történészeknek van dolga, hanem a múlt, a jelen és a jövő folytonos, örvényszerű hömpölygése. Más szóval, a történelem sosem múlik el, nagyon is él. A történelmet szünet nélkül mi magunk alkotjuk, akkor, amikor a jövőbe tekintve újragondoljuk, újraértelmezzük azokat a bizonyos múltbeli eseményeket. Az igaz történelem tehát itt van velünk, és gondolkodásra szólít föl bennünket, eltörölni pedig sosem lehet, csak elhanyagolni, úgy, hogy nem veszünk róla tudomást, és élünk, bezárkózva, üresen az izgalmasnak hitt jelenben.
Az 1943 januárjában, a Don-kanyarban harcoló katonák az én értelmezésemben hősök voltak, akik a hazát védték. Hősök voltak, mert igyekeztek megakadályozni a szovjet hadsereg rátámadását a Trianon utáni csonka országrészre, és hősök voltak, mert védték a bécsi döntések nyomán visszakerült történelmi nemzettesteket is. Ezeket a döntéseket pedig az európai nagyhatalmak (Nagy-Britannia és Franciaország) is elismerték, amiről nagyon keveset lehet manapság hallani.
Ezekre a magyar hősökre, 200 ezer magyarra emlékezünk ma, akik esküjükhöz híven védték a hazát.
A Don-kanyarban elesett magyar katonák számáról ma is csak durva becslések ismertek. Az általam talált történészi becslések 50 ezer halottról és legalább ennyi sebesültről adnak számot. A fogságba esettek száma 26-27 ezer, közülük csak néhányan térhettek haza. Ami tény, hogy 1943. március 3-ig 2913 tiszt és 61 116 főnyi legénység érkezett hátra a frontvonalból, akiket aztán hazaszállítottak.
De mi volt az oka ennek a katasztrofális vereségnek, mert ezt nem tagadhatjuk, hogy az volt?
Magyar hadsereg ilyen távol még nem harcolt a határoktól, és ez nyilvánvaló logisztikai problémákat okozott. A második ok a nem megfelelő fegyverzet és felszerelés volt. Valóban a háború elején elért gyors német sikerek nyomán az 1942 áprilisa és júniusa között kiszállított magyar csapatok is villámháborúra számítottak és az ősz folyamán nem látták el a katonákat felszereléssel és ruházattal, az orosz tél pedig nyilván nem ugyanaz, mint amihez itthon hozzászoktak. A harmadik ok a németek hozzáállása volt, akiknek a 2. magyar hadsereg alá volt rendelve. A németek, főként az orosz támadás megindulása után hátvédnek, azaz ágyútölteléknek használták a magyar csapatokat, amire a legszebb bizonyíték, hogy azokat a kisszámú magyar nehézfegyvereket, amelyeket kiszállítottunk, visszavonva a német Cramer-hadtest rendelkezésére bocsátották. Végül, de nem utolsósorban, a szovjetek 3-5-szörös túlerőben voltak, számukra a kemény tél nem volt ismeretlen, és a Donnál még a hazájukat védték.
Ennek ellenére a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a magyar csapatok a kiszállításuk után támadólag léptek fel, és 1942 nyarán, kora őszén értek el sikereket is. A III. hadtest 7. és 9. könnyű hadosztálya például július 2-án négynapos kemény harcok után elfoglalta Tyim városát. Július 6-án a csapatok átkeltek a Don folyón, és a túlparton ideiglenes hídfőt építettek ki, pedig a szovjetek itt is komoly ellenállást fejtettek ki. Maguk a németek is elismerték a magyar katonák kitűnő harci szellemét, bátorságát, de a felszereltség miatt főleg kritizálták a magyarokat.
A meginduló szovjet ellentámadás során az első hullámot még hősiesen visszaverték a magyar csapatok, ám a frontvonal több pontján megindultak a T-34-es harckocsik, és a 3-5-szörös túlerőben lévő szovjetek ellen ekkor már nem volt hatásos ellenszer a kezünkben.
A nagyon nagy számú veszteséget magyarázza még, hogy a szovjet repülőgépek géppuskái valóságos vérengzést rendeztek a visszavonuló magyar csapatokban, nem akartak sok hadifoglyot ejteni.
Emlékezzünk a Don-kanyarban elesett hősökre, azért is, hogy ne kelljen újra átélnünk ilyen tragédiát.
Don-kanyar 71.
2014-01-12 00:00 – Mike György
- Kategória: ROVATOK: > ZÁRÓJELBEN
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek