MiNap Online

Manapság nagyon sok szó esik devizahitelekről, adósságcsapdáról, nehezen beinduló gazdasági növekedésről, az életszínvonal stagnálásáról.
A gondolkodás mesterei, a filozófusok szerint korunk a gazdasági és a technikai civilizáció kora. Ez nem csak azt jelenti, hogy a mindennapi életünket keresztül-kasul behálózzák a legújabb technikai eszközök, hanem legfőképpen azt, hogy a bennünket körülvevő tárgyakat már csak a gazdaság és a tudomány-technika szempontjai szerint tudjuk szemlélni. Még egy virágzó fát sem vagyunk képesek önmagáért nézni, rögtön „beindulunk”, és haszonról, termelésről, vállalkozásról, vagy éppen a gyümölcsök idei árairól, vagy a biokertészetről kezdünk beszélni és gondolkodni.

Soha azelőtt nem beszéltünk annyit, mint ma makrogazdasági adatokról barátainkkal, családtagjainkkal, vagy munkahelyi kollégáinkkal. Ma pedig az infláció, az eladósodottsági ráta, a GDP, a rezsiköltségek, vagy a gazdasági növekedés szinte állandó témái a köznapi beszélgetéseknek.

Mi, mai emberek a boldogság feltételének a gazdasági növekedést tartjuk, ha gondolunk rá, ha nem. A növekedés teszi ugyanis lehetővé a fizetésünk folyamatos emelkedését, ez pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ki tudjuk elégíteni az egyre növekvő szükségleteinket. Ha pedig ezt nem tudjuk megtenni, akkor nagyon-nagyon boldogtalanok leszünk, és nem szűnünk meg egymásnak panaszkodni. Ennek a gondolkodásnak a válságát éljük napjainkban, és még nem tudjuk, hogy folytatódhat-e minden ugyanúgy, mint eddig.

A múlt század első felében tevékenykedett Németországban a nagy filozófus, Martin Heidegger, aki már akkor, tehát 80 évvel ezelőtt pontosan meglátta, hogy a technikai civilizáció nem felel meg az ember alapvető létezésének. Ő elsősorban nem azt állította, hogy a Föld véges méretéből, a forrásaink véges voltából következően nem tartható fenn a vég nélküli fejlődés, növekedés. Egyébként ezt a gumicsontot a különféle zöld irányzatok azóta is minden eredmény nélkül rágják. Heidegger tovább gondolta ezt a gondolatot, és azt állította, hogy az ember eredendően nem technikai-számító lény, sokkal inkább költői lény.
A költői gondolkodás, a haszon és mindenfajta számítás nélküli gondolkodás, jellemző módon az egyik legmegvetettebb dolog manapság, és már jó ideje az.

Heidegger egyik akadémiai előadásában így fogalmazta meg a korunkban, és már kétezer éve uralkodó, és az attól eltérő gondolkodás közötti különbséget:
„Vagy arra figyelünk, amire szükségünk van, vagy arra figyelünk, amiről le tudunk mondani”. 
Ha az utóbit képesek vagyunk életünk alapjává tenni, és most kicsit szabadon idézem, és értelmezem Heideggert, akkor megnyílik számunkra egy eddig ismeretlen világ, a boldog emberi létezés világa.
Ez ma természetesen elképzelhetetlennek tűnik, és ezzel a filozófus mindenkinél inkább tisztában volt. Nincs ma olyan hatalom, intézmény, pláne tudomány, amely képes lenne közvetlen módon előidézni a szükséges változást, írta egy szövegében, és az is lehetséges, hogy több száz évet kell várni a fordulatra.

Még egy gyakorlati útmutatást adott egy 1955-ben megjelent írásában:
a technikai eszközöket ma nem nélkülözhetjük az életünkben, de azt elkerülhetjük, hogy a rabjaikká váljunk.

m. gy.