MiNap Online

Borítékolható volt, hogy nem marad visszhang nélkül, ha a fővárosi közgyűlés visszavonja Kertész Ákos díszpolgári címét. Az is várható volt, hogy egyes körök már csak politikai dacból, virtusból is megpróbálják mentegetni őt, illetve írásművének markáns kitételeit – csak hát az a gond, hogy nem nagyon lehet. Ezúttal sikerült olyan helyzetet teremteni, hogy aki ehhez a nevét adja, az önmagát minősíti.

Mert hát való igaz: nem kötelező szeretni minket, magyarokat – mint ahogyan másokat sem –, vannak népek, amelyekkel bizonyos történeti, történelmi, illetve napi tapasztalatok okán magam sem szimpatizálok különösebben. Ettől azonban még véletlenül sem titulálnám őket – nyilvánosan, írásban – tanulni és dolgozni egyaránt lusta, pocsolyában röfögő disznóknak. Azt meg főleg nem várnám el, hogy az adott nép mindezek mellett kitüntessen, díszpolgárrá válasszon.

Díszpolgári cím, állami kitüntetés azért jár valakinek, ha öregbíti az adott ország vagy település jó hírét, elismerést, dicsőséget szerez neki. Kiemelkedő tevékenységével díszére válik az adott közösségnek. Én a magam részéről kifejezetten úgy érzem, Kertész Ákos Amerikai Népszavába írt sorai („A magyar genetikusan alattvaló (…), boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire” stb.,) szóval szerintem ezek a kitételek nemigen alkalmasak rá, hogy öregbítsék a jó hírünket. Aki azt mondja, hogy igen, és szerzőjüket ezek után is joggal illetik meg a magyarországi elismerések, annak nagy valószínűséggel elment a józan esze.

Magam olvastam, amikor ugyanazok a baloldali publicisták vették a védelmükbe Kertész Ákost, akik rendszeresen számon kérik a kormányon a munkahelyteremtő beruházásokat. Teljesen logikus: ha én nyugati befektető lennék, hanyatt-homlok rohannék beruházni, munkahelyet teremteni egy olyan országba, melynek népe a hírek – azaz hogy Kertész Ákos – szerint se tanulni, se dolgozni nem akar, és alig várja, hogy legyilkolhassa azt, aki innovatív, meg viszi valamire. Ez már csak a pozitív országimázs!

Vagy inkább egyszerű provokáció, amellyel nem is érdemes indulattal, indulatból foglalkozni. Hiszen valószínűleg éppen ez a cél: hátha a meggondolatlan, indulatos válaszreakciók kapcsán (mivel a világon nincs nép, amelyik ilyet szó nélkül lenyelne) felbukkannak a hazai közbeszédben olyan minősítések, amelyek némiképp Kertész Ákos véleményét igazolják. S amelyekre hivatkozva, aztán megint lehet majd panaszra menni Strasbourgba, és Brüsszelbe.

Az időzítés, a kiváltó ok sokféle lehet. Talán a bankok szorongatása, talán egy újabb holokauszt kártérítési-per (ha jól tudom, a legnagyobb most épp az USA-ban zajlik a MÁV ellen) talán valami egészen más. Kertész Ákosra ugyanis sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy buta ember lenne. Ha képes volt leírni azt a – történelmileg is – bődületes marhaságot, hogy „Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős,” az bizonyára nem véletlenül történt.

A politika mechanizmusába sok minden belefér, de Európában manapság az már nem, hogy egész népeket, népcsoportokat minősítsenek, bélyegezzenek meg. Nagyon sokszor el szokták ezt így mondani politikailag korrekt oldalról: ami lefordítva azt jelenti, hogy ha esetleg magyarok általánosítanak, minősítenek egy népcsoportot – mondjuk a cigányokat – az rasszizmus, ha viszont a magyarokat általánosítja és minősíti Kertész Ákos, az meg már szerintük írói szabadság.
Hát én ezt nem értem.
Illetve értem, csak nem tetszik.
Szepesi Sándor