MiNap Online

Évforduló közeleg. Az ilyet általában meg szokták ünnepelni, a dolog azonban úgy áll, hogy ezt a fordulót vélhetően senki nem akarja majd ülni. Július második felében lesz ugyanis egy éve, hogy az Erzsébet fürdő szocreál épületeit elbontották, ezzel együtt pedig a tulajdonosok ismét megerősítették: eltökélt szándékuk az új komplexumot – úgy hotellel, mint fürdővel – megépíteni. A területen pedig az óta is parkoló üzemel…

Ez azonban csak a kisebb gondja ennek a történetnek, hiszen azt nyilatkozta akkortájt a területet tulajdonló cég ügyvezetője, hogy ott parkoló fog üzemelni, mindaddig, míg a konkrét építési munkák el nem indulhatnak – melyre forrást az Új Széchenyi-tervből reméltek. A bontásra pedig – folytatta akkor – az épület balesetveszélyes állapota miatt volt szükség, hiszen nem vállalták, hogy bárkire ráomoljon, a bontásra pedig múlt év végéig volt lehetőség, ellenkező esetben a 2015-ig jogerős építési engedélyüket is elvesztették volna. Ráadásul hangsúlyozták azt is, hogy emellett a fürdőépület – melyben ma rekreációs központ üzemel – nyugati homlokzatát év végéig felújítják.

A parkoló üzemel, a homlokzat pedig – már ha ez egyáltalán annak nevezhető – még ma is őrzi a bontás nyomait, hol félig vakolt szürke, hol pedig még csempézett, egykori fürdő belső maradványaival. Épülni pedig nem épült semmi, s ily formán – az Avas Szálló után – újabb belvárosi kultikus épület néz torzóként ránk (vagy legalábbis torzóként mutatja nekünk akképpen hátsóját). S ez így, mondjuk ki: nincs jól!

Az egykori patinás fürdő – melyben generációk sora, s köztük egyik utolsó évfolyamként még az enyém is tanult úszni – kálváriája még valamikor a kilencvenes években kezdődött, mikor magánkézbe került, majd bezárt. Az évtized végén aztán nagyszabású felújításba kezdek, mindenki örömmel szemlélte még kupola, s tető nélkül is gondolván: „igen, végre történik valami!” De aztán csak félig történt… mert a munkák megálltak. Aztán volt szó fürdőről, hotelről, áttervezésekről, „zöldhernyó-bontásról”, melyek aztán rendre nagy vihart is kavartak, mivel mindenkivel egyeztettek, csak a területet használókkal nem.

Ha mindezt figyelembe vesszük, furcsa miskolci groteszk, hogy – jelen állás szerint – nem egy fürdőkomplexum néz egy egykori kocsmasor és gesztenyés helyén álló parkra, hanem előzőek néznek egy fürdő romjaira, és egy csak terven létező komplexum helyére egy egykor szép, ma befejezetlen homlokzatra. Persze a bontással az építései engedély még 2015-ig él, és vélhetően sokan bízunk abban, hogy négy év alatt még Miskolcon is összehozható egy színvonalas belvárosi fürdő (valahogyan száz éve is ment ez). Az azonban sehogy sem fér a fejembe, hogy nem volt sem idő, sem pedig pénz a homlokzat helyreállítására, ha az „oly’ szent akarat” pedig meg volt végig…

Tajthy Ákos