MiNap Online

Sokan úgy gondolják, hogy az élet egyik legnagyobb kérdése az, hogy van-e Isten. Valójában azonban az Istenre vonatkozó kérdések akkor kezdenek „izgalmassá” válni, amikor már nem a léte, vagy nem-léte felől érdeklődünk, hanem arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen. A húsvéttal kapcsolatban a köz-médiumok leginkább a népszokások iránt szoktak érdeklődni. Nincs ugyanis olyan keresztény ünnep, amelyhez ne fűződött volna hozzá hosszú évszázadok alatt megannyi népszokás, népének, vers vagy mondóka, s ne alakult volna ki annak az ünnepnek valami sajátos ünneplési módja. Azt is tudnunk kell persze, hogy nem a népszokások hozták létre az ünnepet, hanem maga az ünnep, illetve annak igencsak mély értelmű mondanivalója adott ihletet a különféle népszokások kialakulásához.

Akárhonnan is közelítjük meg a témát, őseink számára sem az volt a kérdés, hogy van-e Isten, hanem, hogy ő milyen. 

Már a karácsony feltárja előttünk, hogy, amikor Istenről beszélünk, valójában az emberről beszélünk. A fölséges, hatalmas és távolinak vélt Isten emberként, sőt gyermek-emberként, egy kisbabában jelenik meg közöttünk. Már ez a tény beszédes, ám a későbbiek során, amikor ez a gyermek felcseperedik, ifjúvá, majd felnőtté érik, a felnőtt Jézus szavai úgy hatnak hallgatóira, hogy itt valami többről van szó, mint amit látnak és hallanak. Ember úgy még nem beszélt, ahogyan ő! - mondták. Úgy tanít, mint akinek (isteni) hatalma van! Az ő isteni hatalma mutatkozott meg csodáiban is, amiket művelt. Szavaival, csodáival, egész életével hitet ébresztett és hitet követelt. Hitet abban, hogy ő, - bár ember -, mégis Isten. Az Atyja Fia, ahogyan ma már fogalmazni szoktuk, a Szentháromság egy Isten második Személye.

A húsvét üzenete komplex és áttetszően világos egyszerre. Az, akit keresztre feszítettek, meghalt és eltemettek, maga az Isten Fia volt. (Érdekes, hogy az evangéliumokban ezt a legtisztábban, legvilágosabban egy pogány római százados mondja ki [vö. Mt 27,54].) Ha csak egy evilági jámbor tanítómestert, vagy csak egy hős forradalmárt látok benne, nincs egyetemes szerepe. Ilyenből sok volt a világtörténelemben, s alakjaik vonzóak és példamutatóak lehettek és lehetnek sokak számára. Jézusban azonban maga az Isten vállalta értünk a szenvedést és még a valóságos halál súlyát is, hogy az emberi létforma keretei között megmutathassa, sőt igazolhassa nékünk, hogy valójában milyen is az Isten. Ő nemcsak mondta, hogy milyen az Isten, hanem be is mutatta. 

Jézusban az Isten olyannak mutatkozott, aki komolyan veszi az embert és minden valóságos gondját. Nem hagyja magára a bajban, a betegségben, a szenvedésben. Az Isten, mint Isten nem halhat meg, ám Jézusban egészen emberré lévén, teljes mélységében megízlelte értünk az emberi élet gondjait, és még a halált is. Nem elkerülte, nem megszüntette a halált, hanem megszentelte. S mindezzel elnyerte nekünk az üdvösséget. Egyszerűen szólva ez azt jelenti, hogy az Isten a bennünk lévő végtelen boldogság utáni vágyat, amelyet egyébként ő ültetett belénk, nem veszi semmibe, hanem beteljesíti. Nem véges boldogságot, nem csupán „élvezeteket” nyújt, amelyeket ez az élet is produkál, hanem végtelen, azaz véget nem érő boldogságot. S ez pedig csak egy feltámadott, egészen új életben lehetséges, amelyre Jézus az ő feltámadásában mindannyiunknak biztosítékot ad. 

Húsvét a legalapvetőbb, a legnagyobb keresztény ünnep, s bizonyos értelemben a leghosszabb is. A Húsvét előtti napok egészen szorosan összetartoznak, s így ez egy háromnapos ünnep (triduum paschale), nagycsütörtök estétől húsvétvasárnap estig. Tartalma, mondanivalója bőséges. Értelmét azonban csak akkor sejdíthetjük meg valamelyest, ha a magvát, s nem a héját értelmezzük.

A húsvét a megalapozott, tiszta öröm ünnepe. A tiszta öröm a feltámadás tényéből fakad. Ennek mintegy apró pénzre váltása életünkben, ha gondjainkat, aggodalmainkat Krisztus feltámadásának fényében szemléljük. A feltámadt Jézus ma is, minden emberre így köszön rá: „Béke veletek! Ne féljetek!” 

Berkes László
főesperes, plébános