MiNap Online

A világ édesvíz-készletei végesek és rendkívül sebezhetőek. Az ember egészsége, jóléte, az ipar, az élelmiszer-termelés biztonsága és a mindezek alapján képező ökorendszerek kerülnek veszélybe, ha „mindennapi vizünkkel” mint természeti erőforrással nem bánunk kellő gondossággal.

Rossz példáért sajnos nem kell a szomszédba mennünk. Elég, ha csak városunk kialakulását és későbbi létét, fejlődését alapvetően meghatározó két vízfolyásra, a Sajóra és a Szinvára gondolunk.
A Sajó az 50-es évek elejéig az ország halban egyik leggazdagabb folyója volt, nem beszélve arról, hogy a Tisza halbölcsőjének számított. Aztán jött egy rossz emlékű iparpolitika, mely üzemek egész sorát telepítette a folyó völgyébe és megkezdődött a szakadatlan szennyezés. A folyó rövid agonizálás után holt vízzé vált, néhány év alatt eltűnt belőle az élet.

Hasonló sorsra jutott a Szinva is, melynek partján a múlt század elején a világ legszebb szerelmes versét írta József Attila. Egy vakvágányra futott gazdaságpolitika csúfos bukása kellett ahhoz, hogy a ’90-es évek elején megértük, hogy mindkét vízfolyásunk ismét életre kelt. Az egyre nagyobb halbőség tanúskodik arról, hogy a természet – ha hagyják – képes helyrehozni azt is, amit az ember elrontott.

A múlt év árvízzel kezdődött, majd áradások sorozatával folytatódott, kisebb megszakításokkal egész évben. Az árvizek nem kímélték térségünket. Sorra dőltek az árvízcsúcsok a Bódván, a Hernádon, a Sajón, a Szinván. S áradnak a borsodi folyók most is.
A pusztító árvizek elsődleges oka vitathatatlanul a szélsőséges időjárás, a lehullott nagy mennyiségű csapadék, ugyanakkor, ha tetszik, ha nem, ebben a vizek mindenáron való megzabolázásának rossz szemlélete is közrejátszik.

A Sajó és a Szinva négy évtizedes kálváriája, a pusztító ár- és belvizek intő példája annak, hogy leigázása helyett újra meg kell tanulnunk békés harmóniában, együtt élni természetes vizeinkkel.
A víz világnapján, mint szomorú mementóra emlékeztetni kell a Tisza 2000. év eleji tragédiájára is. A Nagybányáról elszabadult, 100 ezer köbméter magas cianid tartalmú szennyvíz 10 nap alatt vonult végig az országon, nyomában ökológiai katasztrófát okozva. Tragédia volt ez. A Szamosé és a Tiszáé, de mindenekelőtt az emberé, aki szűklátókörű önzésével rendre úgy avatkozik be a természet rendjébe, hogy annak hatását sem felmérni, sem kontrol alatt tartani nem képes.

Tavasz van, a természet megújulásának ideje. Régi hagyományok őrzik a megtisztulás rítusait. Csak rajtunk múlik, hogy környezetünket, élővizeinket megszabadítsuk a szennytől, szeméttől, s ha csak részben is, visszaadjuk a víznek, ami őt megilleti.

Sallai Ferenc