MiNap Online

Döbbenet. Ez a szó jutott eszembe valamelyik hétvégén, mikor péntek este sörözni indultam barátaimmal a belvárosba. Történt ugyanis, hogy a Széchenyi utca környékére érve, minden nagyobb teresedésen tizenéves fiatalok sokasága gyülekezett; bulizni, egészen pontosan berúgni indultak. Ebből nagyon titkot sem csináltak, hiszen hangos röhögésükből, ordenáré beszédükből azért ezt a mondanivalót tisztán le lehetett szűrni. Akkor egy pillanatra megijedtem…

Vajon én változtam (öregedtem) meg ennyire, vagy a mai középiskolásokkal szaladt el nagyon az a képzeletbeli ló? Jó, persze nyilván öregedtem én is, hiszen az érettségim óta kemény nyolc év is eltelt már. És az idő előre haladtával – optimális esetben – az ember változik, komolyodik. Emlékszem még, hogy középiskolásként én is jártam barátaimmal, osztálytársaimmal szórakozni, táncolni, bulizni, és akkor bizony alkoholt is fogyasztottunk mindannyian. Mint ahogy egy-egy péntek, szombat estén ma sincs ez másképpen. Ezzel meg is nyugtattam volna magam, ha nem tapasztalok újabb számomra nehezen értelmezhető jelenségeket az eset folyamán.

A kocsmába lépve ugyanis, ott is középiskolások tömkelegét láttam, néhányat már olyan fertelmesen részegen, hogy nekem kis híján – na jó, azért nem teljesen – elment a kedvem, hogy kikérjem az első sörömet. Ráadásul a beszélgetésükből az derült ki, hogy a buli oroszlánrésze, a zenés, táncos szórakozóhelyre majd csak éjfél előtt kicsivel indulnak. És ekkor még csak fél kilenc körül járt az idő. Amiből az derült ki, hogy a mérték fogalma is teljesen ismeretlen számukra. Nem tudják, és vélhetően nem is akarják tudni hol az elég. Persze sokunknak volt ilyen időszaka is, de egyrészt nem ilyen szemtelenül fiatalon, másrészt idővel azért megismerkedtünk ezzel a fogalommal…

A baj számomra mégsem – legalábbis nem elsősorban – azzal van, hogy a középiskolások isznak, mint mondtam megtettem ezt én haverokkal annak idején. A gond az, hogy évről-évre több, fiatalabb csaj és srác telepszik rá a kocsmákra (mint megtudtam vannak már helyek ahol kimondatlanul ugyan, de már várják is a tizennégy év feletti középsulisokat). Tudom, mert megkérdeztem őket, és néhány esetben bizony orcám hullott porba, amikor az életkort meghallottam. És akkor felmerült bennem a kérdés: jól van ez így?

A választ pedig talán mindenki jól tudja: Nem, bizonyára nincsen jól. Ha pedig ez így van, újabb kérdések merülnek fel? Kinek a felelőssége rendet tenni? A kocsmárosé, azzal, hogy nem szolgálja ki őket bizonyos kor alatt? A szülőé, hogy megkérdezi, hogy édes fiam hová mész és mikor jössz? A rendőré, hogy ne engedje nekik a tereken a csordákban való piálást? A miénk, fiatal felnőtteké, hogy eljusson a „jövő generációjához” az, hogy pusztán a „partiarcoskodás” nem a jövőjük teljes szegmense?

Talán egyikünknek sem felelőssége, de az is lehet, hogy mindannyiunké így együtt. Nem tudom, de az biztos, hogy amit láttam, látok, és látunk hétről hétre a Centrumnál, a Villanyrendőrnél, az Európa-téren a Szinva-teraszon (és még sorolhatnám hosszú percekig), vagyis a csordában, a talaj részegségig magukat leivó tizenévesek látványa, döbbenet. Mint ahogy döbbenet az is, hogy látszólag ez mindenkinek rendben van így…

Tajthy Ákos