MiNap Online

Amikor először kezdtem ismerkedni óvodásként Miskolccal, még azt mondták nekem, hogy ez az ország második legnagyobb városa, itt élnek a legtöbben Pest után. Aztán általános iskolában már úgy tanultuk, Miskolc, csak a harmadik legnépesebb város, Debrecen ugyanis megelőzött minket. Aztán ahogy nőttem, azt hallottam, hogy évről évre kevesebben élnek Miskolcon, előbb 190 ezer, majd 180, 175, és végül már 170. Most meg már annyi sem…

Ezt a tendenciát nézve annyira nem lepődtem meg a múlt heti híren, hogy bizony már csak a negyedik legnépesebb város Miskolc. Szeged – ugyan csak ötszáz fővel, de – megelőzött minket. Azon is lehet vitázni, hogy ötszáz fő sok vagy kevés. Vannak, akik szerint ez szinte semmi, azonban tudomásom szerint egy közepes létszámú iskolába ennyi gyerek jár, akkor rájövünk: nem is olyan kevés az. És ha belegondolunk, ennél jobb példát nem is lehetne venni, emlékezzünk csak vissza középiskolás éveinkre. Vajon abból a miskolci középiskolai osztályból, ma hányan élnek városunkban, vagy megyénkben? Az én esetemben például huszonhét főből jó, ha tízen itt, vagy a környező településeken élünk. Kevesebb, mint a fele osztály, de erős gyanúm, hogy más is hasonló statisztikákról tud beszámolni. Már érettségi után elkezdődik ma Miskolc elhagyása, és sajnos, ezek az egykori osztálytársaink jellemzően már nem térnek vissza. Sokan pedig hiába maradtak itt középiskola után, évek múltán mégis a költözés mellett döntenek.
Az emberek egy része valami miatt menekül Miskolcról, de még a térségből is. Ki a munkahelyek hiánya, ki a közhangulat miatt, ki pedig egyszerűen csak azért, mert elege van. És ilyenkor sajnos kevés az, hogy Miskolc egyébként egyre szebb, és fejlődget, és kevés, hogy ezt az elszármazottak is észreveszik. Kevés, mert sajnos egyre többen csak így, pestiként, vagy dunántúliként veszik észre, hogy változik, szépül Miskolc.

Mi (még) itt vagyunk 169 ezren, élünk, megélünk, néha jól, néha keservesen. Vajon jövőre is itt leszünk, én, te, ők, és mindenki, aki most olvassa soraimat? Vajon hányan akadunk majd rá erre a cikkre jövőre úgy, hogy miskolci cím szerepel a lakcímkártyánkon? Remélem, ugyanennyien…

Én ugyanis – ahogy egy filmben hallottam – „amíg élek, remélek”. Más ugyanis lassan nem marad. Remélem, hogy javulni fog a Miskolc helyzete, remélem, hogy több munkahely lesz a városban, remélem, hogy megváltozik a Miskolcról alkotott kép, országos szinten, de főként itt a régióban, és remélem, hogy ha mindezen remélt dolgok következménye az lesz, hogy itt tudok, maradni, hogy itt tudtok maradni, hogy itt tudunk maradni, így együtt!

Remélem, nem csak én remélem… Tajthy Á.