MiNap Online

Szombaton túlestünk a várva várt óraátállításon. Mert ugyebár a sötétség egyre korábbi eljövetelével, a spájz felől közeledő hideg idővel, a rövidnadrágos hónapok (már azok sem voltak az igaziak) végleges elsiratása után csak vártuk, hogy történjen már valami. Szóval vasárnapra virradóra nyertünk egy órát. Nyertünk?

Esetleg, aki kimaradt éjszaka, vagy akinek egyébként is jó alvókája van. Szerény személyem pontban akkor pattant ki az ágyból, amikor biológiai órája jelezte: ilyenkor már a test nem vízszintes pozitúrában leledzik, némely végtagja pedig ütemesen csépel egy fekete, betűkkel tarkított műanyag lapot. Az a fránya biológiai óra pedig nem áll át, mint egy intelligens DVD-lejátszóé, hanem gépiesen ugyanakkor ébreszti gazdiját. Így pedig vesztesnek érzem magam.

Különben sem szeretem én, ha megzavarják dolgos hétköznapjaim. Rohanunk nap mint nap, fast foodot eszünk, interneten vásárolunk, erre lassítsunk le? Értem én, hogy ez így van rendjén – sőt még spórolunk is vele! –, de az ember már csak ilyen: lázad, ha megzavarják. És még a farkasordító hideg mellett azt is tűrni kell hónapokig, hogy sötétben kelünk, koromsötétben megyünk haza munkahelyünkről.
De keressük a jót, s a szépet: milyen jó lesz tavasszal, amikor meleg szellő fúj, és mindenhonnan elér minket a nap sugara.

És milyen mérges leszek azon a reggelen, amikor egy órával kevesebbet tudtam pihenni!
Soós Péter