MiNap Online

Úgy emlékszem a tavalyi Halottak Napjára, mintha ma lett volna. Álltam a vasgyári temetőben, nagyszüleim sírjánál, és ahogy felnéztem, mintha a múltba láttam volna vissza. Ott álltunk öcsémmel, szüleimmel, és nagymamámmal a nagyapám sírjánál – akit én nem is ismertem – és csendben néztük a gyertya lángját. Mi, kisgyerekként nem értettük, mire jó ez az egész. Tavaly már pontosan tudtam én is, és testvéreim is.

A látomásbeli kép óta született és felnőtt egy húgom, hárman álltunk ott édesanyám mellett a vasgyári temetőben. Nem volt viszont velünk már nagymama, és egyel több koszorú, és több mécses volt a síron. Ahogy néztem a széllel hősiesen küzdő kis lángot, ismét visszarévedtem a múltba.

Kiskori magam után, kamasz éveimből jött elő egy Halottak Napja emléke. Emlékszem, akkor már pontosan tudtuk miért megyünk ki a temetőbe, értettük, hogy ük-, és délszüleink, rokonok fekszenek azokban a sírokban melyekre mécsest, krizantém csokrot, és koszorút tettünk – és teszünk ma is évről-évre. Valahogy mégis távolinak tűnt az egész, és alig vártuk, hogy ismét otthon legyünk és mehessünk játszani a barátokkal, hiszen az őszi szünet épp akkor kezdődött.

Aztán múltak az évek, és ahogy nőttünk komolyodtunk is, a Halottak Napja azonban valahogy nem töltődött fel tartalommal számunkra. Egészen addig, míg néhány éve meg nem halt dédnagymamám. Azon az éven már olyan rokonra is emlékeztünk ilyentájt, akit jól ismertünk, és nagyon hiányzott. És akkor, ott a sírnál már mi is értettük mi is a Halottak Napja lényege. Abban az évben, a temetőből hazaérve teamécsest gyújtottam, emlékeztem dédnagyira.

Az ezt követő évek szinte mindegyike elvett egy-egy rokont, családtagot tőlünk, sajnos eljött az-az idő, mikor már azokra a nagyszülőkre is ott emlékeztünk, akikkel a „látomás” idején még együtt gyújtottunk gyertyát. Idén a temetőből hazaérve öt teamécsest fogok gyújtani, lángjuk öt, számomra fontos emberre emlékezik. És a láng segítségével emlékezem én is. A Halottak Napjának az emlékezés a lényege, a megerősítés, hogy soha nem felejtjük el azokat a szeretteinket sem, akik elmentek, emlékük bennünk él tovább, ők pedig fentről vigyázzák minden lépésünket. Sajnos sokan csak akkor értjük meg igazán ennek a napnak a lényegét, mikor először vesztünk el egy számunkra fontos embert. Akkor értjük meg, hogy az gyertya gyújtásával az emlékük előtt tisztelgünk, rájuk emlékszünk.
Mindazokra, akit nem láttunk már régen…
Tajthy Ákos