MiNap Online

Van a társasházunk udvarában egy gesztenyefa. Ez az öreg teremtés jobb előrejelzést ad az időről, mint az Aigner Szilárd – Pártai Lúcia páros összes elkövetett televíziós időjárás-jelentése. No persze azt, hogy milyen évszak van éppen, azt tudom a fa nélkül is, az aktuális kinti idő változásainak nyomon követésében azonban sokat segít.

A kedvenc kávésbögrémet szorongatva vettem észre kis rügyeket az egyik kora tavaszi reggelen az ablakon bámulva kifelé. Akkor – bár még magam nem éreztem – tudtam, hogy hamarosan vége a fagyoknak, s így is lett, egy hét sem telt bele, és már tavaszi kabátban jártunk. Ugyancsak a reggeli világ szemlélése közben tűnt fel egy, már kellemes hőmérsékletű tavaszi reggelen a zöld levelek között egy kis bogyó éppen a teraszom felett. Csak napok múlva jöttem rá, hogy ez egy gesztenye lesz majd. Akkor még nem tudtam, de ez a jel is változást hozott: talán egy hét sem telt bele, és beköszöntött ez a nedves, nagyrészt hűvös, és igen szokatlan nyár.

A kis gesztenyét attól a naptól fogva minden reggel megkerestem a kávé kortyolgatása közben, így akarva-akaratlanul rögtön észrevettem a körülötte lévő környezet, a fa változásait. Láttam amint a fára kúszó borostyánban fészkelő feketerigó pár fiókái elkezdtek repülni, és azt is, amint a júliusi kánikulában egy-egy levél elszáradt és csörögve leesett. A kis gesztenye közben nagy lett, és – mint ahogy az illik – tüskéket is növesztett. És lett júliusból augusztus, és augusztusból szeptember, és a fa mindig tudtomra adta, hogy bizony múlik az idő. Az egyik reggel valahogy nyár végén aztán szokatlan dolgot láttam a teraszon: Egy kis bordó valami nézett rám. Hamar ráeszméltem arra, hogy ez egy gesztenye, mint ahogy arra is, hogy akkor bizony itt az ősz.

Innentől pedig a fa egyre gyakrabban küldött üzeneteket: viharos gyorsasággal kezdett sárgulni az a sok száz, sok ezer levél, és hullott alá az udvarban. És hullott velük együtt a sok gesztenye is. Egyet, az én gesztenyémet kivéve. Minden reggel, sőt később minden koppanás után megnéztem, de ő még ott nézett rám a kopaszodó ágaktól. A gesztenyefa jelezte a későnyarat, az ősz elejét majd magát az őszt is. Aztán egy reggel – szintén a kávé szorongatása közben észrevettem; hogy az udvar más, mint előző este. A fa ágai nedvesen, sötéten meredtek az ég felé, a levelek pedig sárga tengert alkotva hevertek az udvaron: azon az éjjel érkezett meg viharos széllel a tél, megteremtve ezzel a késő ősz hideg hangulatát. Persze az én gesztenyém sem volt már sehol. A fa újabb változást, a telet jelezte előre.

A világ folyamatosan változik körülöttünk, sokan ezt mégsem tudják a helyén kezelni. Persze, jó kérdés, hogy hogyan is lehet a változásokat jól fogadni? Szerintem éppen úgy, ahogy a zen mondás tartja: „Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.”
Tajthy Á.