MiNap Online

Mikor jó pár évvel ezelőtt először hallottam, hogy közösségi közlekedés kicsit felhúztam a szemöldököm. Mert bár rögtön „kilogikáztam”, hogy akkor mostantól már ezt a szót fogják majd használni arra, amit még én még anyukámtól tömegközlekedésnek ismertem meg, igazából nem értettem mi szükség volt a névváltásra. És nem értem ma sem, mert az új név egyelőre nem hozott érdemi változást, sem az utazóközönség, sem pedig a közlekedési cégek minőségét illetően.

Pusztán a két fogalom - értsd tömeg- és közösségi közlekedés – között persze van különbség. Előbbihez az a képzet társul, hogy sok ember szinte vasvillával van felhalmozva a közlekedési eszközre (busz, villamos, vonat az aktuális értelemszerűen vonallal aláhúzandó), utóbbihoz meg tágas peronok, kizárólag szép, tiszta modern és semmiképp sem környezetszennyező járművel, valamint mosolygós, kedves utasok, sofőrök és egyéb munkatársak. Ha a valóságot nézzük, a kép valahol a kettő között van.

Sok új, valóban a kor kívánalmainak megfelelő jármű szállítja már az utasokat, ám azért bőven akad még bármelyik cégnél olyan is, amit már – kis túlzással – csak sötétedés után, és akkor is csak eldugott helyekre mernek indítani, hogy nagyon ne legyen szem előtt. És persze sok olyan állomás is van – a számos korszerűsített mellett –, aminél nem törik magukat nagyon, ha benőtte a növényzet, mert az legalább „ápol és eltakar” és kevésbé kell pirulni miattuk. Ez azonban csak a kisebb baj. Ezek tárgyi feltételek, amik idővel – sok-sok idővel – előbb, vagy utóbb de meg tudnak újulni, csak egy kis akarat, no meg pénz kell hozzá.

A nagyobb baj az emberek mentalitásával van. Lehet ugyanis akármilyen modern az a busz vagy villamos, vonat, lehet akármilyen civilizált az a végállomás, vagy kocsiállás, vasútállomás, ha az emberek nem becsülik meg, ha nem tanulják meg elviselni és tiszteletben tartani egymást, akkor minőségi változás nemigen lesz. A tárgyi feltételek megléte ugyanis nem teszi a tömeget közösséggé, ahhoz a fejekben kell változnunk.

És ha ez egyszer megtörténik, majd talán akkor nem könyököljük hátba a másikat, nem lökjük le a másik napszemüvegét, nem lépünk egymás lábára, és főként nem tolakodunk. Olyat ugyanis közösség nem csinál. Addig meg? Nos addig marad nekünk a tömeg, és a tömegközlekedés…
Tajthy Á.