Magyarország arca

2010-10-05 00:00 – szepesis Szerzők listája

Elhunyt Tony Curtis, aki nekünk jóval többet jelent egy ismert filmsztárnál. Úgy érezhettük, a magyar identitását mindenkor felvállaló, legendás művész kicsit minket is részesévé tett Hollywood csillogásának, rózsaszínű álomvilágának itt, a keservesen szürke, kelet-európai hétköznapokban. Tony Curtis az egyik legismertebb magyar „kampányarc” volt a tengerentúlon, szereplője azon országimázs-kezdeményezésnek, amely érzékelhető sikert hozott.

Mondjuk meg őszintén: nem túl sok ilyen projekt volt az utóbb években. Máig őrzöm például azt a füzetecskét, amely uniós csatlakozásunk alkalmából mutatta (volna) be országunk történelmét Brüsszelben. Mellőzve olyan jelentéktelen eseményeket, mint mondjuk a honfoglalás, vagy az 1848-49-es forradalom... S hát ezek után szinte természetes, hogy az állami részvétellel és hozzájárulással készült kiadványban mások mellett államalapító István király személyét sem tartották fontosnak megemlíteni.

Brüsszelben nyílt az a kiállítás is 2004-ben, amely Európa és az Unió történetét mutatta be, fotómontázsokon. A személyesen Romano Prodi által megnyitott tárlaton magyar sajátosságként - „hungarikum”-ként - egyebek mellett fel volt tüntetve Anettka (alatta az aláírás: "Ha a liberálisokra szavaztok, levetkőzök!"), valamint Kulcsár Attila és Cicciolina.
Illetve - a hitelesség kedvéért - meg kell említeni, hogy ott pislogott még közöttük egy becsületes magyar komondor is, amely szemlátomást maga sem értette, hogy került ebbe a díszes társaságba. S mivel a kiállítást rendező Rem Koolhas már a neve alapján sem tűnt Kárpát-medencei őslakosnak, (holland volt) reálisnak tűnik a feltételezés, hogy ezt az anyagot bizony itthonról kapta. Kért a magyar illetékesektől országunkra jellemző hungarikumokat, ők pedig ezeket adták.
 
S ha már Hollywood: van nekünk arrafelé egy Andy Vajnánk is, aki fantasztikusnál fantasztikusabb produkciókkal népszerűsíti hazánkat a világban. Ezek közül is kedvencem a nálunk "Én, a kém" címmel forgalmazott kalandfilm, amely Budapesten játszódik, Eddie Murphy főszereplésével. A fapados produkcióban fővárosunk lakói kizárólag háromszínű zászlócskákkal közlekednek, minden sarkon ott húzza a cigány a Csárdáskirálynő valamelyik betétdalát, a magyar gépjárműpark büszkeségeit pedig alsó hangon is harmincéves, lerobbant Robur kisbuszok képviselik. A honi hétköznapok ilyetén, hiteles ábrázolása kapcsán én már csak azt vártam, mikor tűnik fel az Andrássy úton a hortobágyi ménes, mint (Andy Vajna szerint) szokványosnak számító, pesti látványosság.

Mindezek után már nem is nagyon csodálkozik a (magyar) ember, ha esetleg amerikai cserediákoktól azt hallja, hogy először Ázsiában, Mongólia környékén keresték hazánkat a térképen. Az országunkat érintő, több hónapos felkészítés során pedig - egyebek mellett - olyan fontos, történeti jelentőségű információkat osztottak meg velük, hogy ne fogyasszanak nálunk paprikás csirkét (galuskával), mert elcsapja a hasukat.

Persze, tudjuk jól, nem csak az országimázs a fontos. Az is lényeges, mivel várjuk az az idecsalogatott turistákat - s bizony ezen a téren is jócskán van még mit fejlődnünk.

Hogy ne úgy járjanak velünk, mint az újdonsült autótulajdonos, aki mérgesen rontott be a kocsi előző gazdájához: - Amikor alkudoztunk, Ön azt mondta, hogy egyik ámulatból a másikba fogok esni! És most tessék, be sem indul a járgány!
- Na látja, ez az első...!
Szepesi Sándor