MiNap Online

Mennyi, de mennyi időt eltöltöttünk öcsémmel – nem mondom hány évesen – a Playstation (és PS2) előtt zombikat ölve, Nemezis elől menekülve, rejtvények megfejtése után kutatva, azaz a Resident Evil aktuális cédéjét játszva. Mit játszva? Zabálva, agyunkat zombi-szintre leszivatva!

Már csak ezért is kötelező opus a Kaptár-széria. Kíváncsian vártuk, mit valósítanak meg gyerekkorunk (?) videojáték-küzdelmeiből, hogyan sikerül vászonra vinni a vérszomjas élőholtakat, az idegesítő kutyákat, főellenségeket – kik alakítják majd a karaktereket.

Eltelt három rész, és még mindig maradt hiányérzet. Illetve nem mondanám azt, hogy valamelyikre is olyan élénken emlékeznék, mint a játékra. Na, hátha a 4!

A Túlvilág ígéretesen kezdődik, Resident Evil-szkeptikus barátaim is örvendezve fogadják, jó lesz a mozi. Alice barátunk a jeges, kies pusztán felszedi az agymosott Claire-t, majd útnak indulnak. Los Angelesben találnak egy börtönt, ahol még élnek emberek – többek között Redfield testvére, Chris (szökéses Scofield). Ezt követően megindul az ádáz harc a zombikkal és egy hatalmas baltás szörnnyel, hogy eljussanak a kikötőben álló, biztonsággal kecsegtető hajóra.

Eddig minden stimmel. Jó kis akciójelenetek, sok-sok koppintás (Penge, Silent Hill, Matrix, de sebaj!), majd amikor sikerült kitörni: what the fuck? Azon kívül, hogy sokszor csak annyiban érzékeljük a 3D-t, hogy majd’ kisül a szemünk, nem sok semmi. Csúnyán el lett kapkodva a vége, a vérszomjas néző várta volna a nagy fordulatot, a grandiózus finálét – ehelyett le lett csapva az egész, és mintha elkapkodták volna az egész befejezést. Egy biztos: marad hiányérzete az embernek a film végén, mely alatt a legtöbbször hamarabb kitalálja a jelenet megoldását a néző, mint harcos embereink. Nem mondom, voltak jó ötletek, de… Sorry, én máshogy csináltam volna, sok-sok ötletem lenne – de nem vagyok rendező.