MiNap Online

Agytakarítás
Szabados Gábor rovata (14.)


Hogyan szoktam le a cigarettáról?

Első nap
Ma hajnalban is kibírhatatlan kutyaugatásra ébredtem. De nem a kutya ugatott, hanem én. Fuldokolva köhögtem, miközben csak kifelé volt levegő, befelé nem.
Felülök az ágyban, fekve mégse gyújthatok rá. Pár slukk a cigarettából átmossa a légcsövemet, kicsit jobban érzem magam. Le kellene szoknom a dohányzásról.

Második nap
Tegnap még nem szoktam le, de összesen csak egyet szívtam. Egy dobozzal. Délelőtt. És eggyel délután. Éjszaka aludtam, meg fuldokoltam. Tudom, hogy a dohányzás káros az egészségre. Rá van írva a dobozra, hogy az önére. De érzem, hogy az enyémre is.

Harmadik nap
Arra kértem a feleségemet és a gyerekeket - a 12 éves Ákost és a 14 éves Edinát -, hogy segítsenek leszokni. Azt mondták, hogy jó, már ők is gondoltak rá, hogy én meg segíthetnék nekik leszokni.
Borzasztó, hogy mi pénzt füstölünk el. Most is. Milyen finom, ahogy a tüdőmbe áramlik ez a kellemes, meleg, jóízű füst, a nikotin pedig felmegy az agyamba, hogy ott csináljon rendet. Kellene valami, ami motiváljon a leszokásban. Este ultiparti, vagyis a napi adaghoz plusz egy doboz jön.

Negyedik nap
Ma reggel, ébredés után végre nem a cigaretta volt az első. Teljes öt percen át megálltam, hogy rágyújtsak. A nejem és a gyerekek kórusban biztattak, hogy: „Hajrá! Szokj le! Hajrá! Szokj le!”
Ülök az ágyban, magam elé meredek, szédülök, hányingerem van, szorít a szívem, szúr a tüdőm, zsibbad a nyelvem, hidegek a végtagjaim. Mi történhetett?
Megvan! De hiszen ezek már az elvonási tünetek!
Gyorsan rágyújtok, és elszívok néhány szállal, de csak kicsit lesz jobb. Le kellene szokni. Kéne valami, ami motiváljon.

Ötödik nap
A munkahelyemen azzal fogad a főnök, hogy tudomása van róla: több időt töltök a dohányzásra kijelölt helyen, mint a munkámmal. Sürgősen változtassak, különben fel is út, le is út.
Megvan a motiváció! Az fog segíteni a leszokásban, hogy ha nem hagyom abba, ki fognak rúgni. Örömömben, hogy megvan a megoldás, plusz egy dobozzal elszívok.

Hatodik nap
Hajnali 5 óra. Megpróbálok nem cigarettázni. Miután elszívtam az utolsó kartonnal, amit az előbb vettem egy benzinkútnál. Csak nem hagyom kárbaveszni? Ha nem én szívom el, elszívná más.

Hetedik, nyolcadik, kilencedik nap
Elszívtam. Tulajdonképpen az utolsó dobozhoz már hozzá se nyúltam, mert elsötétült előttem a világ, és csak a kórházban tértem magamhoz.
Azt mondta az orvos, hogy ha nem hagyom abba a dohányzást, végzetes következményei lesznek. Elhiszem, de azért tudjuk, hogy a passzív dohányzás is káros. Ő meg egyenesen az arcomba fújja a füstöt.

Tizedik nap
Itt, a belgyógyászaton végképp nem szabad rágyújtani. Úgy, hogy egész nap csak egy csomaggal szívtam.

Tizenegyedik nap
Újra itthon. Ki vagyok írva táppénzre, és el vagyok látva rengeteg jó tanáccsal. De mi ez a furcsa szag a lakásban? Az asszony örömtől sugárzó arccal közli, hogy ő és a gyerekek egy teljes napja nem cigarettáznak itthon. Hát ezért olyan szokatlan a levegő! Mint ahogy az is, hogy a szoba egyik végéből ellátni a másikba.
Egy szál cigaretta sincs itthon? A fejüket rázzák, hogy nincs.
Kínomban a tapétát kaparom a tíz körmömmel. Összegyűjtöm a tenyerembe a lekapart morzsalékot, és beletöltöm egy összesodort vécépapírba. Meggyújtom, de nem igazán ízlik. Azt hiszem, mélyebben kellett volna kaparnom, hogy több legyen benne a ragasztó.
A feleségem napraforgómaggal, savanyú cukorkával és leszoktató kapszulával kínál. Hogy lehet ezekből cigarettát sodorni?

Tizenkettedik nap
Tegnap egy szál cigarettát se szívtam! Büszke vagyok magamra! Pedig nagyon kívánom. Lássuk a napraforgómagot! Négy-öt marék után feladom, mert kisebesedett tőle a szám.
A gyerekek gyógyszertári rágógumival kínálnak, ami segít leszokni. A számba nem tudom venni, de kibontok párat, és az ujjaimat elfoglalom a kis, puha golyókkal.
Arra kérem a családomat, hogy menjünk le sétálni, hátha kint könnyebb lesz.
Az utcán mélyet lélegzek, kéjesen szívom be a kéklő füstöt, amit egy teherautó okád magából.
Érdekes: hogy milyen sok ember cigarettázik! Például ez a kis taknyos kölyök, aki itt jön szembe. Dobod el? Nem dobja, de én elveszem tőle. Már rakom is a számba a gyönyörű, félig se szívott cigarettát, de a feleségem feláldozza magát, kitépi a kezemből, és gyorsan elszívja.
Mennyi csikk van a földön! Látszik, hogy nem vagyok gyakorlott a csikkszedésben, azonnal a kezemre lépnek. Mi az, hogy lépnek? Ez is az asszony volt. Az én drágám! Aki annak idején, húsz éve rászoktatott.
Egy dohánybolt előtt földbegyökerezik a lábam. De csak egy pillanatra, mert máris törtetek befelé, megállíthatatlanul. Ismét a nejem ment meg. Azt kiabálja, hogy: „Tolvaj! Tolvaj!” Futva menekülök. Mit ki nem talál az asszony! Egyébként odabent tényleg zsebreraktam egy csomag cigarettát, de a feleségem könyörtelenül elveszi tőlem. Irigylem érte. Milyen kár, hogy én már soha nem lehetek feleség.
Hazaérkezünk, a szívem összevissza kalimpál, kínoz a nikotinéhség, tiszta ideg vagyok. A nejem elővesz egy nikotintapaszt, ezt is a gyógyszertárban vették nekem, drága pénzen. Hová kell ragasztani? Például a derekamra. Érdekes. Azt hittem, a számra.
Nem érzek semmit. Csak azt, hogy majd megveszek egy cigarettáért. Hogy valamivel elfoglaljam a kezem és a szám, elkezdem megenni, amit a hűtőben találok. Amikor negyedszer fordulok újabb adag ételért, felfedezek valamit a földön, a hűtőszekrény és a fal között. Egy szál cigarettát.

Tizenharmadik nap
Nekem nem kell mondani. Tudom: a dohányzás káros az egészségre.
Fekszem az ágyon és cigarettázom. Azért nem ülök fel, mert nem bírok.
A család könnyes szemmel áll fölöttem. Már amennyire ki tudom venni őket, mert elég homályosan látok.
Csengetnek. Megjött a pap. Feladja az utolsó kenetet, azután leül mellém az ágyra. Elnézést kér és rágyújt az utolsó cigarettámra.

Szabados Gábor