Az ornitológusok azaz a madarak viselkedésével foglalkozó tudósok bizonyára megmosolyognák naív teóriámat és fölvilágosítanának róla, hogy az ilyen tervszerű együttműködésre csak a homo sapiens képes. Éppen azért sikerült kiemelkednünk az állatvilágból, mert egyszercsak eljött az idő, amikor a horda megbeszélhette, hogyan ejtsék el a mammutot, vagy milyen útvonalon közelítsék meg a domb túlsó oldalán lévő málnást. Ha vita támadt, félreérthetetlen mozdulattal megemelte fegyverét az Öreg Bunkós és máris indult serényen munkára a megszeppent csapat.
Azóta természetesen sokat fejlődött az emberi kommunikáció, s hogy úgy mondjam parlamentáris körülmények között cserélünk véleményt közös dolgainkról. Szívesen megosztanánk gazdag tapasztalatainkat, népünk talán legkedvesebb madaraival, a fecskékkel is, hálából hogy nyáron át írtják a vérszívó szúnyogokat. De ez sajnos a nyelvi korlátok miatt nem lehetséges. Ám ha még jelbeszéddel vagy valahogy másként képesek is lennénk megértetni magunkat, néhány dolgot aligha sikerülne elmagyarázni nekik. Például azt, hogy miért kell az egyik csapatnak balra, a másiknak jobbra, a harmadiknak középtájra ülnie a közös dróton, lehetőleg olyan távol egymástól, hogy csak kiabálva értsék egymást.
Szóval, tanácskozzanak csak maguknak, úgy amint megszokták, aztán menjenek isten hírével, a saját kis agyukra hagyatkozva. Mi pedig tegyük a dolgunkat okosan, tervszerűen, ahogy tőlünk elvárható. Lenne.
Bekes Dezső
