MiNap Online

Megint áll a bál a magyar agráriumban: nem elég, hogy 150 milliárdot meghaladó károkat okoztak a természeti katasztrófák, a gazdák a felvásárlóikkal is összerúgták a port. Ezek közül ugyanis többen - függetlenül az árvíztől, jégveréstől - követelik a korábbi szerződések teljesítését, és kötbérrel fenyegetőznek. Az ügyben már megszólalt a szakminisztérium, amely közleményében kiállt a gazdák mellett, a Gabonaszövetség viszont arra hívja fel a termelők figyelmét, hogy "a szaktárca közlése senkit sem jogosít fel magánjogi szerződések egyoldalú módosítására". A témában nem különösebben túlinformált közvélemény számára jó ideje tényleg úgy tűnhet, a mezőgazdaság nem más, mint folyamatos problémák halmaza.

A magyar termelők gondjai leginkább gazdatüntetésekről szóló híradások sajátos, torzító szemüvegén át szoktak a hazai közönség elé kerülni. Az utakat lezáró, demonstráló földműves hálás téma, jópofa bejátszásokat, fotókat lehet mutogatni a vasvillával átszúrt transzparensekről, csatornába öntött tejről, az úttestre hajtott sertésekről. A fellobogózott traktorok mellett többnyire meginterjúvolni is olyan atyafiakat szoktak, akiket már ránézésére sem nagyon fenyeget az a veszély, hogy valamikor esetleg a Tudományos Akadémia tagjai közé kerülnek. Az eseményekből sokakban általában csak annyi marad meg, hogy „a gazdák már megint pénzt akarnak” - illetőleg hogy a kormány és a demonstrálók évtizedek óta kizárólag azon veszekednek, milyen mértékben köteles az állam kifizetni a magyar termelők veszteségeit.

Ez pedig, ebben a formában - még ha nem is teljesen igaz - nyilván felháborítja a társadalom egyéb rétegeit, akik joggal mondhatják: ha évről évre jelentős adófizetői pénzeket költenek a mezőgazdasági problémák „tűzoltására”, akkor segítsen az állam a más területen tevékenykedő vállalkozóknak is.

A helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb, s a gyökereit valahol annak a rendszerváltozás-kori viccnek a keletkezésénél kell keresni, melyben az újonnan kinevezett fölművelésügyi miniszter inkognitóban elmegy egy juhászhoz, hogy bárányt kérjen tőle. A juhász rábízza a választást, amikor azonban a miniszter elindul a kiszemelt jószággal, utánaszól: - Fogadjunk, hogy maga a földművelésügyi miniszter! - Honnan találta ki?? - nézett hátra a meghökkent államférfi. - Onnan, hogy a pulimat viszi!

Európa egyik legjobb természeti adottságaival rendelkező térségünk gazdatársadalma ezer érdektől szabdaltan, szinte teljesen kiszolgáltatva és tájékozatlanul lépte át az EU küszöbét, ahol igen kemény szabályok érvényesülnek. A kvótarendszer értelmében például az unió egy adott országban csak az előzetes tárgyalások során meghatározott - engedélyezett - termelési szintig fizet ki agrártámogatásokat. Ha tehát valahol egymillió hektárban határozták meg a támogatott gabonaterületet, akkor a későbbiekben csak ennyire adtak uniós pénzt. Kormányaink tehát annak idején mindent elkövettek hogy a piac reális felvevőképességétől függetlenül növeljék a termelést, s így minél nagyobb legyen a majdani uniós kvóta alapjául szolgáló termékmennyiség.
Így fordulhatott elő aztán az a faramuci helyzet, hogy az agrártárcák először tízmilliárdokkal támogatták a termelés növelését - ami olyannyira jól sikerült, hogy aztán meg már a keletkező felesleg kezelésére, a különféle „bombák” hatástalanítására kellett újabb kemény milliárdokat fordítani.

A kvótaharcban végül állítólag sikeresen helyt is álltunk - azt mondták - közben azonban irdatlan pénzek folytak el a semmire, emberi sorsok törtek derékba, jelezvén, hogy azért az uniós rendszer sem mindenkinek fenékig tejfel.

Gazdálkodó barátaim mondják, ők már úgy vannak az egész szabályozással, mint az egyszeri székely, mikor megbetegedett, s elment az orvoshoz. Rendben kiváltotta a felírt gyógyszert is, aztán beleszagolt, s kiöntötte az egészet. - Hát megbolondult kee, kiönti a drága gyógyszert?? - támadt neki a patikus.
Mire a székely: - Beteg lettem, elmentem az orvoshoz, hogy éljen meg az is. Kiváltottam a gyógyszert, hogy éljen meg a patikus is.
Most meg kiöntöttem az egészet, hogy éljek meg én is.
Szepesi Sándor