MiNap Online

Agytakarítás
Szabados Gábor rovata (11.)

Túszejtés a Topolya és Társainál

– Halló! Rendőrség?
– Tessék. Ügyelet. Mit óhajt?
– Azonnal kapcsoljon valakit, akivel tárgyalhatok. Én egy túszejtő vagyok.
– Üdvözlöm. Szabad a nevét?
– Nem szabad. Ne szórakozzon velem, mert ölök.
– Kérem, ne tegye. Még megsebesít valakit. Egyébként sajnos egyetlen illetékest se tudok adni, mert a túszejtésügyi munkatársaink továbbképzésen vannak. Azt tanulják, hogy mi a teendő ilyen esetben, mint ez itt.
– Hát majd megtanulják. Akkor most mit csináljak?
– Beszélje meg velem a problémáját. Öreg róka vagyok én már, találunk valami megoldást.
– Remélem, magnóra veszi, amit mondok.
– Ha még vár tíz percig, akkor videóra is. Már úton vagyunk önhöz.
– Engem nem ijeszt meg. A túszomat bármikor kivégezhetem.
– Csak egy túsza van?
– Egy. De az nagykutya. A Topolya és Társai Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, egyben fő tulajdonosa.
– És a Társai?
– Szerintem azok is ő maga. A Topolya. Az aljadék.
– Hát igen. Már vártuk, hogy ez bekövetkezik.
– Miről beszél?
– Csoda, hogy még eddig nem történt meg ilyen nálunk. Pedig már felkészítettek rá bennünket. Ön ugyebár egy alkalmazott, egy szerencsétlen, kizsákmányolt dolgozó, aki besokallt? Akinél betelt a pohár. Akinél elszakadt a cérna.
– Akinek tele lett a töke.
– Nem fél, hogy ha vége lesz ennek a szerencsétlen túszejtési akciónak, magát úgy kivágják a cégtől, mint a huszonegyet?
– Ki van ez találva. Én nem itt dolgozom, hanem egy másik mocsok cégnél. Csak megkértek az itteni ismerőseim. Ők meg majd küldenek hozzánk valakit.
– A szakszervezettel nem próbálkoztak?
– Maga vicccel?
– Igen. Akkor sorolja a követeléseit, vagy mondjam én? Így talán gyorsabb. Van itt egy lista nekünk, ilyen esetre. „Olyan fizetést akar, amiből meg lehet élni, ami arányban áll a teljesítménnyel, a dolgozó által megtermelt nyereséggel, ami nemcsak a munkaereje újratermeléséhez elég, hanem némi gyarapodáshoz is…”
– Aha. A gyarapodás nekem nem volt felírva. Folytassa csak!
– „Biztonságot akar, azt, hogy ne lebegjen állandóan Damoklész kardjaként a feje fölött a kirúgás réme.”
– Damoklész kardja. Ez jó.
– „Ha beteg, mehessen táppénzre, és ha akar, merjen teherbe esni, ne kelljen attól félnie, hogy emiatt elveszíti a munkáját. Ne kelljen eltartania olyanokat, akiket a tulaj haverságból alkalmaz a cégnél. És ne legyen kötelező részt venni azokon az átkozott, céges karácsonyi partikon.” Kihagytam valamit?
– Haver. Ti aztán tudjátok a lényeget. Netán nálatok is ilyen szar a helyzet?
– Nálunk azért nem. De a legtöbb helyen igen. Hogy van a túszod?
– Vigyorog a szemét.
– Ja. Ezek ilyenek. Ez is ide van írva nekem.
– A legszívesebben behúznék neki egyet.
– Várj, kikapcsolom a magnót… Oké, tégy belátásod szerint… Még mindig vigyorog?
– Igen, de most már felrepedt szájjal.
– Jó. Hát nagyjából ennyit tudtunk tenni. Te is, én is. Most pedig gyorsan húzd el a csíkot, talán még megteheted, mert mindjárt odaérnek a mieink, és ha elkapnak, jaj neked.
– És mi lenne, ha beváltanám a fenyegetésem, és kárt tennék a túszomban?
– Szerinted mi lenne?
– No jó, meggyőztél, már itt se vagyok. Kösz a segítséget.
– Sok szerencsét. Neked, és a többi hárommillió munkavállalónak.

Szabados Gábor