MiNap Online

Becsönget hozzánk két, jól öltözött idősebb úr. Túl korán van ahhoz, hogy „hivatalos” legyen a küldetésük, a víz-, villanyóra leolvasónak, postásnak, nem ez a megszokott érkezés ideje. Így aztán illő óvatossággal, elő se veszem a zsebemből a kulcsot, csak így kapurácson keresztül kérdezem: mi járatban? Kérdésemre kérdés a válasz: szerintem véletlen-e hogy mostanában egymást érik a súlyos természeti katasztrófák világszerte?

Semmi kétség, a világvége közeli eljövetelét hirdető vallási gyülekezet aktivistái ők. S mint máskor is, arról akarnak meggyőzni, hogy kövessem példájukat és térjek meg, mielőtt nem késő. Én azonban köszönöm szépen, hogy idefáradtak, de sajnos most nincs időm, sem kedvem eszmét cserélni erről a kérdésről – mondom nekik a legudvariasabb hangon. Egy kicsit még álldogálnak – hátha meggondolom magam – de aztán elindulnak lefelé a soron.

Ha már kénytelen voltam megszakítani a reggeli szertartást – tea és kávéfőzést, kenyérpirítást stb. – legalább felhozom a sajtót. Rutinosan, vakon veszem a lépcsőfokokat felfelé, így már menet közben rápillanthatok kedvenc napilapom első oldalára. Mi más is lehetne rajta, mint természeti katasztrófa. Most éppen egy félelmetes kép, a füstködbe burkolódzó Moszkváról, a maszkos járókelőkről. A vastag betűs cím szerint, az erdőégések füstfelhője már elért Finnország légterébe. Persze – isten ne adja! – jöhet akár mifelénk is. Még csak ez kellene nekünk, ennyi víz és vihar után. Így morfondírozok magamban, és mielőtt még végleg elrontják a napom a baljós híradások, félreteszem a lapot, sőt kikapcsolom a tévét is. És végre átadom magam a kellemes reggeli teendőknek, illatoknak.

Azaz, csak átadnám, mert ismét szól a csengő. Legszívesebben ki se mennék, ám a függöny mögül kandikálva egy olyan elesett, sápadt nőt látok a kapuban, hogy képtelen vagyok ellenállni hívásának.
Fotókat, újságkivágásokat mutat és könnyes szemmel, remegő szájjal mondja, hogy kisgyermeke életmentő operációjára gyűjt pénzt. Segítsek neki, minden forint számít. Megszánom, és nem csak a zsebemben talált apróval támogatom.

Eltölthetne a jó érzés, hogyha kicsivel is, de segíthetem a beteg gyerek gyógyulását. De nem önt el, mert agyamba lopakszik a gyanú: átvertek. Egy jól előadott színészi produkció áldozata lettem. Hisz annyi, de annyi hasonló trükkről hall mostanában az ember. Ez egy ilyen világ – mondogatjuk sokan. S úgy határozok, hogy ha legközelebb becsönget a két hittérítő, beengedem őket. Elcsevegünk egy kicsit kedvenc témájukról, a világ végéről. Hisz a valósághoz képest abban is van valami jó: még nincs itt. Csak közelít. De akár el is maradhat.

Bekes Dezső