MiNap Online

A kertes családi házak két alapnövénye a fű meg a virág. De mindkettő egyszerre sohasem uralkodhat a kisded gazdaságban. Azok ugyanis, akik a virágra esküsznek, sajnálják a területet a pázsittól és fordítva.

Ízlés dolga – mondhatnám –, de a választásban nem csak esztétikai, hanem praktikus megfontolások is szerepet játszanak. Sokan úgy gondolják ugyanis, hogy a virág nem való az aktív korban lévő elfoglalt embereknek. A palántázás, permetezgetés, locsolgatás ugyanis túl sok időt igényel. A fű viszont szinte magától növöget, legfeljebb nyírni kell időközönként, vagy locsolgatni néhány alkalommal. Ennek fejében szép hátteret teremt a háznak, fának, bokornak, szaladgálnivaló pályát nyújt gyereknek, kutyának, macskának és szalonnasütésre alkalmas teret a felnőtteknek. Nem úgy, mint a széltől és kutyatappancstól egyaránt óvó virágágyások, melyekben tavasztól őszig cserélgetni kell a sűrűn hervadó virágtöveket, különben úgy néznek ki a kertek, mint az idős ember kezén a májfoltok.

Ha az eddigiekből ki nem derült volna, elárulom, hogy pázsitpárti vagyok. De nem bigott híve, aki nem látja, hogy a kert zöldjét sem adják ingyen. Az olyan esős tavaszon-nyáron, mint például az idei is, úgy nő a fű, mint az őrült. Tegnap még lágy szőnyeg volt a talpad alatt, ma gondozatlan, áthatolhatatlan csalános dzsumbuj, amiben machetével kell utat vágni. Ilyenkor kiderül, hogy mennyi a teherbírása az olcsóbbik fajta fűnyíró gépnek – és kezelőjének. A lelki tényezőkről nem is beszélve. Mert az a mondás, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb, százszorosan igaz. A sikertelen pedig egyszerűen megtöri az érzékeny ember tartását. Stílszerűen azt is mondhatnám: ellepi a kudarc érzése, mint a dudva. Szeme fénye megfakul, dereka megrokkan, immunitása meggyengül, és kényszerképzetek kínozzák. Egyre gyakrabban álmodja, hogy valaki (valakik) a fűnyíró elv alkalmazására készülnek szakmája kertjében. És az ébredés sem hoz megnyugvást…

Bekes Dezső