MiNap Online

Egy világ omlott össze bennem amikor az űrkutatás legújabb eredményeit ismertető cikkben a Vénusz Bolygó kiábrándító tulajdonságairól olvastam. Az űrszonda ugyanis azt jelezte, hogy az égbolt legszebben ragyogó objektumának a felszínén pokoli hőség (ötszáz fok) uralkodik, légterét pedig mérges gázokból álló felhők alkotják.

„Megyen már a hajnalcsillag lefelé” – így szól a népdal, és ha ettől kezdve ezt hallom, mindig arra kell gondolnom, hogy a Vénusz az égitestek minőségi rangsorában is lefelé megyen. Arról álmodni sem lehet, hogy egyszer majd, amikor lakhatatlanná válik a Föld, felé fordítjuk (égi) szekerünk rúdját. De ha csak érzelmi alapon közelítjük meg a kérdést, akkor is azt kell mondanom, hogy ideje új hajnali kísérőt választani a hazafelé ballagó legénynek. Hisz az ember nem szívesen komázik még mórés állapotban sem egy olyan bolygóval, ami gyilkos felhőkbe burkolódzik.

Szóval lehangoló volt megismerkedni a nagy kedvenc viselt dolgaival. S ezen az érzésen az sem változtat, hogy a földi bolygók, csillagok egy része is lefelé ívelő pályára állt. Szondázgatnak mindenfelé, és egyre másra kiderül, hogy a körülrajongott csillagok tulajdonképpen érdemtelenek a csodálatunkra. Így arra is, hogy mutassák az utat hajnalban és hajnal előtt. Hogy róluk – mármint a földiekről – épp most derül ki rendre mindenféle disznóság, annak az okát mindannyian tudjuk.

De hogy keveredett bele ebbe az időzített leminősítési hullámba a szerencsétlen Vénusz?

Bekes Dezső