MiNap Online

Kenyérért sorba állni…? Ilyen már régen volt Miskolcon. De nyugodtan kijelenthetem: régen volt egész Magyarországon. Az ifjabb generáció talán már el sem hiszi, hogy valamikor a nagyszülők ifjúsága idején, olykor még a „mindennapi” is a szűkösen mért élelmiszerek közé tartozott.

Csak mellesleg jegyzem meg, hogy ebben a fogyókúrás világban a kenyérfogyasztás a fő bűnök egyike, s aki meg akar felelni (testméretekben) a trendi követelményeknek, az jobb, ha elfelejti a kenyeret. Különösen a fehéret. De hagyjuk ezt, s a rövid kitérő után folytassuk azzal, hogy a Széchenyi úton nyílt egy pékáruüzlet. Az előtt álltak sorba a miskolciak. Érdemes volt, hiszen az ünnepi alkalomból 3,60-ért lehetett kapni. Ez az „árfekvés” pedig valamikor az ötvenes években volt divatban.

De szerintem nem csak a reklámár vonzotta a tömeget, hanem a nosztalgia is. Egyszerűen jó volt kézbe venni, hazavinni, családnak és szomszédnak dicsekedni: úgy nézzék ezt a veknit, hogy 3,60-ért vettük. Volt, aki már az utcán megtörte és megkóstolta az illatos cipót. Lelassíttattak, sőt meg is álltak mellette a járókelők, és kíváncsian kérdezgették: na milyen? Az íze is olyan, mint a régié volt? „Az íze olyan – hangzott a válasz – de van azért egy nagy különbség. Akkoriban a dumóját két harapással letéptem és percek alatt meg is rágtam. Most meg, mint látják, csipegetnem kell. De ezért már nem a péket kell szidni, hanem az idő múlását és a fogászati árakat.”

Bekes Dezső