MiNap Online

Gyászolók egy temetőben. Mindenki kezében fehér virágcsokor. Frissen ásott sírgödröt állnak körül, melyen egy üvegkoporsóban szőke, hét év körüli kislány fekszik. Egy nő felsír, miközben a koporsót lassan leeresztik a gödörbe.

Ismerős a képsor? Netán az óriásplakát? Igen, ez egy hirdetés. A Magyar Rákellenes Liga így próbálja meg igazán megdöbbenteni a lakosságot, és elérni, hogy megkapják jövedelemadónk egy százalékát.
Bevallási idő van, már megint. Az embernek az az érzése, mintha az élet másból sem állna, mint egyetlen hatalmas jövedelemadó-bevallásból, közte egy kis nyári szünettel. Amellett pedig, hogy elkezdünk számolgatni, izzadó tenyérrel pakolásszuk az adóhatóságtól megkapott pakk lapjait, lerohannak minket a civilek is. Alapítványok, egyesületek, egyházak küldik lelkesen és kéretlenül prospektusaikat. Megjelennek az óriásplakátokon, letámadnak az iskolában, óvodában. Mindezek ellenére a magyarok fele nem rendelkezik az 1+1 százalékáról, így az – a többi 98 százalékkal együtt – az állam zsebébe vándorol. Ezzel pedig elveszítjük a lehetőséget, hogy legalább erről a két százalékról dönthessünk, ha már a nehezen megkeresett adóforintjaik nagy részét politikusok pakolásszák – költik.

A legtöbbeket azonban ez sem befolyásolja, így nem tartom valószínűnek, hogy egy postaládába bedobott prospektus, vagy egy plakát gondolkodtatná el őket. Már csak ilyenek vagyunk, nem gondolunk azokra, akik a rákosokért dolgoznak, amíg nem leszünk betegek, nem érdekel az egyház, amíg bajba kerülve imára nem kulcsoljuk a kezünket, és teszünk a civilekre, amíg nem szorulunk a segítségükre.
Ezen pedig még az ilyen, arcunkba vágó reklám sem változtat, mint amivel a Magyar Rákellenes Liga operál idén. Viszont kifejezetten visszafelé is elsülhet. A tavalyi Túlélők Klubja nevű propagandájuk kifejezetten ötletes volt, de úgy látszik, nem elég eredményes. Az idei viszont engem inkább elborzaszt, mint elgondolkodtat. És ezzel nem vagyok egyedül. A Magyar Gyermekorvosok Társaságától a Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakmai Kollégiumon át az Önszabályozó Reklám Testületig mindenki tiltakozik. Ennél azonban sokkal nagyobb baj, hogy az ismeretségi körömben is mindenkiből ellenérzést vált ki, a remélt elgondolkodás, és adományozás helyett.

Az még ugyanis rendben van, hogy adóbevallani kell, hogy lerohannak a civilek, de van elég bajunk anélkül is, hogy néznünk kéne egy halott lányt a sírban…

Horváth Imre